Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
Gyula Béke sgt. 35.
Január 10-én 19 órakor Lakatos László és Musimbe Dennis közös estje "Békével jöttünk" címmel Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Tovább olvasom
Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót rendez a hétvégén a gyulai művelődési központ közreműködésével az Illés Panna Népdalkör. A 2014-ben indult rendezvény évről évre nőtt, 2019-ben már közel 25 népdalkör, szólista lépett fel.
Pályaválasztási börzét szervezett csütörtökön a gyulai önkormányzat az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az általános iskolások számára létrehozott rendezvényen több oktatási intézmény is bemutatta képzési lehetőségeit.
Helyszín: Erkel Művelődési Központ
Gyula Béke sugárút 35
A Kultúr Cafe 48 Alapítvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és az Erkel Ferenc Művelődési Központ együttműködésével 2021. őszén és 2022. tavaszán egy 10 koncertből álló koncertsorozattal várja a környék koncertkedvelő lakóit.
Tovább olvasom
Sok szolgáltató és kulturális tér mellett a közművelődési intézmények is fogadhatnak ismét látogatókat a járványügyi korlátozások enyhítésével. Így történik ez a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központnál is, ahol több közösség már a héten elkezdi a tagok személyes részvételével a munkát.
A vers és zene együttesének különleges hangulatát ígéri holnap estére az Attitude Noir. Az Erkel Ferenc Művelődési Központ Stream Szerda című sorozatának következő műsora (is) 18 órakor kezdődik; az élő közvetítés linkjét 17.30-kor teszi közzé az intézmény.