Békés megyében 2018. november 22-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Ecsegfalván, a Fő utcán, 8 óra 20 perckor egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy neki szemből…
Közfoglalkoztatási programja elismeréseképpen – a Békés Megyei Kormányhivatal felterjesztése alapján – megyénkből Békéscsaba, Kondoros, Körösladány, valamint Ecsegfalva és Méhkerék önkormányzata, egyenként 10 millió forint támogatást nyert a Belügyminisztériumtól…
Békés megyében is folytatódik a „Házhoz megyünk” című bűnmegelőzési program. Az előadásokon, személyes tanácsadásokon a rendőrök olyan információkat osztanak meg, amelyek segítségével a tájékoztatókon résztvevők komolyabb anyagi ráfordítás nélkül tudják fokozni…
Az éjszakai szélvihar több helyen fákat döntött ki és megrongálta az elektromos vezetékeket. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint négyezer-hétszáz fogyasztási helyen szünetel az áramszolgáltatás vasárnap reggel a Békés megyei…
Otthonában elesett és megsérült egy férfi Ecsegfalván. Egy polgárőr jelezte a rendőrségnek, hogy a férfit több napja nem látták. Polgárőr és rendőr talált rá egy sérült, segítségre szoruló férfira október 8-án, Ecsegfalván. A polgárőr jelezte a rendőrnőnek,…
A katasztrófavédelem irányította szúnyoggyérítési programban eddig 547 ezer hektáron permeteztek a szakemberek. A június elseje óta tartó program már több mint kilencszáz települést érintett. Amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 233 településen,…
Továbbra is van dolga a tűzoltóknak a Békés megyei Ecsegfalván, ahol - mint arról beszámoltunk - vasárnap délután mintegy kétszáz darab olajtartály gyulladt ki. A lángokat már eloltották, de a füsttel még küzdenek. Nem tudni, mi okozta a tüzet. Eloltották…
Mintegy kétszáz darab, újrahasznosításra váró, fáradt olajat tartalmazó tartály gyulladt meg vasárnap délután a Békés megyei Ecsegfalva külterületén, egy ipari telephelyen. A tűz lakott területet nem veszélyeztet - tájékoztatta a műveletet irányító Jász-Nagykun-Szolnok…