Szeptember 14-én ismét a Csabai Rendezvénypajta ad otthont a Warriors Sparring Show elnevezésű felkészülési küzdősport találkozónak. A harcosok ezúttal két ringben és egy tatamin adhatnak számot tudásukról vagy mérhetik le, hol tartanak a felkészülésben.
2025. július 26-án (szombaton) és 27-én (vasárnap) a Csabai Rendezvénypajtában megrendezésre kerül a Könyvmoly Képző Roadshow különleges raktárvására, ahol páratlan könyvélmények és verhetetlen árak várják a látogatókat.
Immár második alkalommal találkoznak egymással a villanyautók szerelmesei a Magyar Elektromobilitás Egyesület (ELMOB) békéscsabai helyi szervezete által életre hívott baráti találkozón. A Csabai Rendezvénypajtában megtartott esemény célja, hogy kötetlen teret biztosítson az elektromosan hajtott járművek megismerésére, illetve az aktív felhasználók és az érdeklődők közötti tapasztalatcserére.
A vasárnapi kézműves vásár az első ilyen jellegű rendezvény volt a Csabai Rendezvénypajtában, melyet hagyományteremtő szándékkal indítottak útjára. A vásár célja, hogy innentől kezdve minden hónapban – lehetőség szerint minden hónap harmadik vasárnapján – rendezzék meg a kézműves vásárt.
Helyszín: Csabai Rendezvénypajta
Békéscsaba Gyulai út 65/1
2025 augusztus 10-én, vasárnap 14:00 és 17:00 között kézműves vásárral várják az érdeklődőket. Egyedi kerámiák, különleges ékszerek, kézzel készített ajándéktárgyak és sok más izgalmas portékával várnak a helyi alkotók!
Tovább olvasom
Új, közösségépítő kezdeményezés indult útjára a Csabai Rendezvénypajtában: havonta kézműves vásársorozatot rendeznek, amelynek célja a helyi és környékbeli kézművesek, alkotók, kistermelők támogatása, valamint a vásárlók személyes találkozása a termékek mögött álló emberekkel.
Helyszín: Csabai Rendezvénypajta
Békéscsaba Gyulai út 65/1.
A Könyvmoly Képző Roadshow június 26-án és 27-én Békéscsabára jön, és elhozza a könyvek igazi kincsesbányáját a Csabai Rendezvénypajtába.
Tovább olvasom
Első alkalommal hívták életre az Egészségnap, jótékonysági Zumba party és véradás című programot a Csabai Rendezvénypajtában. A szombati esemény célja az egészséges életmód népszerűsítése mellett a társadalmi felelősségvállalás erősítése volt.