A Pannon Várszínház művészeinek előadásában láthatta a csabai közönség Molnár Ferenc ifjúsági regényhőseinek zenével megtámogatott kalandjait. A Dés-Geszti-Grecsó szerzőtrió darabját szombat este telt ház fogadta a Csabagyöngye Kulturális Központban.
Idén is változatos programokkal várta a családokat a Ligeti Majális Békéscsabán. A rendezvényen a számos szórakoztató előadás mellett kézműves foglalkozásokon és interaktív tevékenységekben is részt vehettek a kikapcsolódni vágyók.
Második versenynapjához érkezett el az Országos Keresztrejtvény Fejtők Versenye, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az idén 100 éves magyar keresztrejtvény fejtés előtt is tisztelgő eseményen a rejtvényfejtők nagy ágyúi mérték össze tudásukat.
Korcsoportok szerint és kategóriákra bontva több százan mérték össze tudásukat az Országos Keresztrejtvényfejtó Versenyen, Békéscsabán. A Csabagyöngye Kupa elnevezésű esemény első napján egyéni versenyt rendeztek a résztvevőknek.
Az előző évekkel ellentétben, idén a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében rendezik meg a Ligei Majálist. Az intézmény igazgatóhelyettese elmondta, hálásak a számukra megszavazott bizalomért, és bár idén még a stabilitás volt a fő szempont, számtalan tervvel és ötlettel állnak az elkövetkezendő majálisok előtt.