A Békéscsaba 1912 Előre együttese a téli szünet után a Magyar Kupában lépett pályára először tétmérkőzésen 2018-ban. A lila-fehérek a nyolcaddöntő első mérkőzésén 3-1-es győzelmet arattak a megyei első osztályú Nagykanizsa ellen – közölte a csabai klub hivatalos…
A német negyedosztályban szereplő 1860 München másfél évre, 2019 nyaráig kölcsönadta nevelőegyesületének Hursán Györgyöt. Most már tényleg hivatalos, hogy a középső védőként és védekező középpályásként is bevethető korosztályos válogatott Hursán György másfél…
Mátraházán edzőtáborozik a Békéscsaba 1912 Előre SE. A pörgős, edzésmunkával teli napok után után a szakmai stáb és játékosok más területen is megmérettethették magukat: esti programként egy laza karaoke verseny is szerepelt az órarendben. A hangulatfokozó…
Egy hete kezdte meg felkészülését a Békéscsaba 1912 Előre csapata a tavaszi szezonra, melyet több sérülés és betegség is hátráltat. A viharsarkiak kerete egy új játékossal is bővült, Lustyik Levente fél évig kölcsönben játszik majd a liláknál - közölték az…
Elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata! A lila-fehéreknek egy hónapjuk van arra, hogy megfelelő állapotba kerüljenek a februári bajnoki és Magyar Kupa-bemutatkozásra. A csabai gárda december 10-én, a Szeged 2011…
Tavasszal is a felújítás alatt álló Kórház utcai stadionban fogadja ellenfeleit a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata. Erről a csütörtöki pályabejáráson döntött a klub a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a hatósági szervek képviselőivel. A téli szünet…
Összeállt a Békéscsaba 1912 Előre tavaszi felkészülési programja, amely január 11-én állapotfelméréssel és orvosi vizsgálatokkal kezdődik. A csabaiak az első tétmérkőzést egy hónappal később, a Nagykanizsa ellen játsszák a Magyar Kupában - írja a klub hivatalos…