Helyszín: Békés Megyei Könyvtár
Békéscsaba Kiss Ernő u. 3.
A Lapozz velünk! olvasásnépszerűsítő programsorozat keretében január 29-én 17 órakor Bősze Ádám zenetörténész, rádiós műsorvezető bemutatja "Mozart bikiniben" című kötetét a Békés Megyei Könyvtárban.
Tovább olvasom
Színek lélekkel címmel rendezett kiállítást az AmArt a Békés Megyei Könyvtárban. A kiállításmegnyitó szombat délután kisebb közlekedési akadályt jelentett a klasszikus könyvtárlátogatók számára, hisz olyan sokan érdeklődtek a rendezvény után, hogy az előtér – amely egyben most kiállítótér – egy részét teljesen elállták.
Stark Adolf születésének 190. évfordulója alkalmából, a korábban rendezett programsorozat előadásain elhangzott beszédeket, illetve megjelent tudósításokat emlékkötet formájában jelent meg a minap. A világhírű szőlőnemesítőről készült könyvet péntek délelőtt mutatták be a Békés Megyei Könyvtár Urszinyi-házában.
Olvassunk Krasznahorkait! címmel tartott szerdán irodalmi estet Kiss László író, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanára, a Bárka című folyóirat szerkesztője. A Békés Megyei Könyvtárban zajló, workshop jellegű programba az előadó nyomban bevonta a közönséget.
Zsiga Henrik, a Magyar Íróképző vezetője tartott rendhagyó irodalomórát a Békés Megyei Könyvtárban hétfőn délelőtt. A program a Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozat egyik állomása volt a bibliotékában.
Békés megyében a 150 évvel ezelőtti, nagy kolerajárvány gazdagot és nemest ugyanúgy érintett, mint a szegény földműveseket vagy éppen a nincsteleneket. Az emberek kortól és nemtől függetlenül betegedtek meg – de mit tanulhatunk ebből ma? Erről szólt a kedd esti előadás a Békés Megyei Könyvtárban.
A „Kortársak élőben” című programsorozat újabb állomásához érkezett hétfőn a Békés Megyei Könyvtárban: ezúttal Zsiga Henrik író, írásbeli kommunikációs tréner, a Magyar Íróképző vezetője volt a vendég. A 2022-ben indult, majd 2025-ben folytatódó sorozat célja, hogy a kortárs alkotókat ne csupán műveiken keresztül, hanem személyesen is közelebb hozza az érdeklődőkhöz.