Az eseményen jelen volt Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Viczián János, a Gerendási Gazdakör elnöke.
937 éve ünneplünk Magyarországon augusztus 20-án. A magyar lakosság először Szent István-napját ünnepelte, majd az évek előrehaladtával az államalapítást, végül az új kenyeret és az alkotmányt, attól függően, hogy az éppen hatalmon lévő világi vezetők hogyan döntöttek.
Harminchárom tonna búzát ajánlottak fel a Békés megyei gazdák a Magyarok Kenyere programban, 2019-ben – jelentette be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Újkígyóson. A település augusztus 20-ai rendezvényén Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kapta meg az Újkígyós Díszpolgára címet.
Államalapító királyunk, Szent István ünnepére idén is számos programmal készültek augusztus 20-án, Békés megyében. Békéscsabán délelőtt térzenét követően az ünnepélyes zászlófelvonás következett, majd megáldották az új kenyeret.
Ha már van konkrét elképzelésünk, akkor azért, ha pedig még nincs, akkor azért érdemes áttekinteni a hozzánk legközelebbi település(ek) augusztus huszadikai programkínálatát; segítségképpen mi összeszedtük mindet egy helyre, hogy Önöknek már csak választani kelljen.
Tovább olvasom