Cél, hogy a Körösök vízén járjunk

2016. június 28. 09:08 | Fekete Kata

Az egészséges életmódra nevelés, a szabadidő hasznos eltöltése, valamint a hazai turizmus fejlesztése a Bejárható Magyarország Program fő célja. Ehhez csatlakozik több Békés megyei település, ahol a Körösök adta lehetőséget szeretnék kihasználni.

Békés megyében hat településen, Békésen, Gyulán, Köröstarcsán, Gyomaendrődön, Doboz-Szanazugban és Sarkadon építenek vagy újítanak fel új turista megállóhelyeket, de vízitúrázáshoz szükséges eszközöket is beszereznek. A fejlesztés nem véletlen, hiszen mint a kormánymegbízott elmondta, a vízi turizmus adja magát, itt, a Körösök mellett. Gajda Róbert hozzátette: ez a lehetőség olyan turistákat is ide vonzhat a megyébe, akik aktívan szeretnének.

Az érintett települések 150 és 170 millió forintból gazdálkodhatnak. Doboz-Szanazugon például sátorozási lehetőséget szeretnének kiépíteni, vizesblokkot, öltözőket alakítanak ki, lehetőséget biztosítanának a főzéshez, a vízparton mobilstéget helyeznének ki és kajakokat, kenukat, valamint ehhez kapcsolódó eszközöket vásárolnának – tudtuk meg Köves Mihálytól, Doboz polgármesterétől. Körösladány is szeretné, ha nemcsak átutaznának a településen az emberek, hanem le is kanyarodnának és megcsodálnák a vizet, ahol még sportolásra is lehetőség nyílik.

Békés megye a külföldieket is szeretné idevonzani. Kálmán Tibor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja szerint a vízi turizmusban óriási potenciál van, csak még mindig nem használják ki teljes egészében a lehetőségeket. Igaz, Békés egyre jobban ,,belemerül” a témába, hiszen a településen negyven éves hagyománya van a vízi sportoknak. Éppen ezért örülnek a fejlesztésnek.

- Már rendelkezünk egy kikötővel, amiben pillanatnyilag is elég sokan megfordulnak, ugyanakkor ez a fejlesztés újabb lehetőségeket ad, újabb hajókat, szaniter-konténereket, öltözőket, mobil WC-ket, hajószállító eszközöket kapunk, ami azt jelenti, hogy egy-egy alkalommal egy–egy vízitúrára sokkal több hajót tudunk biztosítani – mondta Izsó Gábor, Békés polgármestere. S ehhez már nem is kell sokat várni, hiszen az uniós támogatásnak köszönhető munkálatok idén ősszel kezdődnek és várhatóan 2017 végén végződnek.

FEL