Budapesten is igazi volt a Csabai kolbász

2017. május 16. 11:30 | Mikóczy Erika

 

"A csabai Csabán az igazi" szlogenre igyekeztek rácáfolni szombaton, Budapesten a belvárosi, Hold utcai piacon, ahol kolbászünnep volt bemutatóval, kóstoltatással és persze vásárral.

 

A helyi termelők egy csapata a polgármester kíséretében a hétvégén Budapestre látogatott, hogy a fővárosiak közelebbről is megismerkedhessenek a csabai kolbásszal, és persze spájzolhassanak is belőle. Manapság, amikor reneszánszát éli a kézműves élelmiszer-készítés, nem szabad megfeledkezünk az évszázados hagyományokra visszatekintő kincseinkről. „Kolbaz”, „colbaz”, „kóbász”, „kalbász” – a réges-régi, több mint félezer éves iratokban többféle formában találkozhatunk a kolbász szóval. Ahogyan a szó, úgy a készítési mód is sokat alakult; de az a kolbász, amit ma hivatalosan is csabainak nevezünk, több mint száz éve szinte semmit nem változott.

Május 13-án Budapest “legínyencebb” piacán, a Hold utcai Belvárosi Piacon is nagy sikere volt a Csabai kolbásznak, a magyarok mellett francia, ausztrál és angol vendégek is megkóstolták. Sztárvendégként Szabó Győző színművész is ajánlotta a kolbászt a polgármester mellett.

– A Csabai kolbász sikere fantasztikus! Akkor leszek azonban igazán boldog és elégedett, ha a kolbászkészítés újra a virágkorát éli Békéscsabán. Ebben a prémium termékben benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is. A városunkban élő magyarok és szlovákok évszázados barátsága, hagyományainak, kultúrájának esszenciája. A mi feladatunk, hogy ezt az értéket megőrizzük és továbbadjuk gyermekeinknek – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL