BSZC- az egész országot képviselték Hamburgban

2016. május 13. 05:51 | Horváth Szabolcs

A Békéscsabai Szakképzési Centrum delegációja díszvendégként vett részt a világ legnagyobb kikötőfesztiválján Hamburgban. Több mint másfél millió látogató ismerhette meg a magyar különlegességeket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Hungarikumok és

Értékek Szövetsége tavaly együttműködési megállapodást írt alá a szakképzési centrummal. Ennek köszönhetően még versenyképesebb tudáshoz juthatnak az itt tanuló diákok. Most pedig Hamburgba utazhatott el egy különítmény.

- Több mint másfél millió emberrel és látogatóval - pontosan 1.6 millióval - vehettek részt, több ezer adag étel elkészítésével és kiadagolásával és nem csak a Békéscsabai Szakképzési Centrumot vagy Békés megyét képviselték, hanem ez esetben hazánkat is- nyilatkozta Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója.

Prohászka Béla azt mondta: a magyar gasztronómiát, az itteni értékeket egy fesztiválon bemutatni mindig nagy feladat.

- Előételként egy mangalica sütni való kolbászt, egy szürke marha kolbászt és egy szarvas kolbászt készítettünk, evvel próbáltuk kicsit az illatokkal oda csábítani a vendégeket. Siker volt, mer t11 kor nyitott a stand és általában este 10 óráig mindig voltak a Hungarikum Bisztró előtt- mondta a Venesz-díjas, olimpiai bajnok mesterszakács, a delegáció vezetője. 

A látványelemek sem hiányozhattak a világ legnagyobb kikötőfesztiváljáról. Az eredeti magyar gulyáslevest, a vörösboros marhapörköltet jellegzetes betyár ruhában készítették el. Az ételek fogadtatása eleinte vegyes volt.

- Mindegyik ételünk, olyan pirosas a paprikától. A halászlé, a gulyás és pörkölt is és ez náluk nem annyira jellemző. Nagyon sokan kedvet kaptak, amikor úgy megemeltük a fakanállal a tartalmát és látták, hogy miket tartalmaznak egy-egy üst belsejében főtt ételek- tette hozzá

Balogh Lajos a Magyar Gulyáskirály.

A tanulók dolga nehéz volt, hiszen nem egyszerű konyhai körülmények között készítettek ételeket. A felkészítő tanárok szerint tökéletesen megállták a helyüket.

- Rozmaringos libacombot tudtak elkészíteni, almás, aszalt szilvás párolt káposztával és ez nem egy zárt konyhában történt, hanem ez egy ilyen háttérmunkában- nyilatkozta Balogh Katalin szakoktató.

A tanulók szerint a legnagyobb élmény az volt, hogy az ottani vendéglátó ipari szokásokba kaphattak betekintést.

- Abszolút nem az, mint Magyarországon, a fesztiválok sem úgy zajlanak, hanem minden úgy percre pontosan. Ha azt mondják, hogy zárva kell lenni akkor be kell zárni- hallottuk Viktor Bencétől. 

A delegáció pozitív élményekkel tért haza.

- Rengeteg ember, az a rengeteg vendégszerető ember, az a kedvesség. Tulajdonképpen ez volt a különlegesség számunkra, hogy oda eljuthattunk és gyönyörű volt- mondta az élményekről  Szekán György a  Békéscsabai Szakképzési Centrum szakács szakoktatója.

A szakképzési centrum főigazgatója azt is fontosnak tartja, hogy a fiatalok többsége jól beszéli az idegen nyelveket, így a kommunikációval nincs probléma. A következő célpont Peking lesz, hogy miért pont oda látogatnak, arról a későbbiekben számolunk be.

FEL