BRSE: Pozsonyban rajtol a szezon

2016. október 12. 11:09 | behir.hu

A válogatott EB kvalifikációja miatt viszonylag későn kezdi meg szereplését a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE csapata. A honi pontvadászatban október 22-én mutatkozik be a bajnoki címvédő, ahol a Kaposvár együttese lesz az ellenfél, azonban a közép európai országok legjobb csapatait tömörítő MEVZA Cup sorozatban már csütörtökön pályára lépnek Molcsányi Ritáék.

Nem sok ideje volt közösen készülni a társaságnak, hiszen a nemzeti csapatban érdekelt három meghatározó játékos, vasárnap este még idegőrlő csatát vívott a románok ellen, így mindössze másfél nap állt rendelkezésre a szakmai stábnak, hogy átvegyék a legfontosabb taktikai elemeket. Nem ígérkezik könnyű kirándulásnak a túra, mivel két szomszédos ország aranyérmesét kell legyőzni a sikeres rajthoz. A BRSE csütörtökön az osztrák bajnok Sokol Post NÖ csapatával, míg pénteken a szlovák címvédő Slávia EU Bratislava együttesével mérkőzik meg.

Baran Ádám, a BRSE elnöke elmondta, hogy az október 21-én esedékes hivatalos szezonnyitó sajtótájékoztatón beszélnek majd az idénybeli célkitűzésekről, azonban a klubvezető nem titkolta, hogy döntőt szeretnének játszani a MEVZA Cup sorozatban és a Final Four békéscsabai megrendezését is abszolút prioritásként kezelik a 2016/2017-es szezon vonatkozásában. A Bajnokok Ligájában is érdekelt alakulatnál többen szenvednek kisebb betegséggel, illetve kevés felvételt tudtak gyűjteni az ellenfelekről, azonban Sasa Nedeljkovic vezetőedző elmondta, hogy az osztrákok több légióssal rendelkeznek, míg a szlovákokat tehetséges hazai játékosok erősítik, így nem lesz könnyű a feladat, de a csapat már rengetegszer bizonyította, hogy a legnehezebb helyzetekben is helyén van az esze és a szíve. Szakmáry Gréta, a BRSE válogatott játékosa is várja már a klubszinten való bemutatkozást.

- Tavaly is szinte csak az utolsó pillanatban estünk be az EB miatt Békéscsabára, nincs az idén sem másképp. Annyi különbség van, hogy egy felejthetetlen győzelmekkel tarkított szezon már a hátunk mögött van, ami nagyon összekovácsolta a társaságot, ráadásul szerintem erősödött is játékosállományunk. Bizakodva várom a szezont, ahol nem csak itthon, hanem a nemzetközi porondon is szeretnénk nagyot alkotni. Kevés információnk van ellenfeleinkről, de a saját játékunkat játszva sikeresek leszünk - fogalmazott a kiváló ütő.

Soós Nikolett csapatkapitány immár a kilencedik szezonját kezdi meg a klub színeiben.

- Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a klub az elmúlt évek során, hiszen ideérkezésemkor még az élvonalban maradás volt a cél, most pedig már a Bajnokok Ligájában szerepelünk. Örülök, hogy tevékeny részese lehetek ennek. Komoly célokkal kezdjük meg az idényt, amelynek nagyon fontos állomása a MEVZA Cup első fordulója. Tavaly a veretlenül megnyert alapszakasz után csalódásként éltük meg a döntőbeli vereséget, így idén komoly motivációt jelent, hogy szeretnénk megnyerni ezt a trófeát is, hiszen klubszinten hosszú évek után hoznánk nemzetközi elsőséget a magyar röplabdázásnak. Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy a cseh és szlovák csapatok rajthoz állásával sokkal erősebb szintű lesz a versengés, de mi készen állunk a feladatra - mondta elszántan a háromszoros bajnok játékos.

PROGRAM:
Október 13., csütörtök
16:00 Linamar-BRSE – Sokol Post NÖ (osztrák)

Október 14., péntek
17:00 Slávia Bratislava (szlovák) – Linamar-BRSE

Forrás: BRSE

 

FEL