Bohus Réka és Petri Renáta is nyolc közé jutott

2016. október 11. 08:06 | behir.hu

A felnőtt vívók is megkezdték az őszi idényt. Az Alföld Vívó Akadémia versenyzi a hölgyek versenyében voltak érdekeltek. A csabaiaknak a második nap sikerült jobban, Bohus Réka harmadik, Petri Renáta hetedik lett.

Mindkét nem versenyén voltak hiányzók. A nőknél az olimpiai bajnok Szász Emese éppen férjhez ment, Révész Júlia külföldre költözött, Antal Edina befejezte pályafutását. A férfiaknál Imre Géza és Boczkó Gábor pihen, még nem döntötték el, hogy versenyeznek-e még. Megkezdődött tehát a generációváltás.

Klubunk a hölgyek versenyében volt érdekelt. Az első nap igen furcsán alakult számunkra, versenyzőink egymással vívtak. Először, meglepetésre Petri Renáta legyőzte Bohus Rékát, majd Dékány Kingát is. A másik ágon a jelenleg a Vasast erősítő Klára Zsuzsanna Csiaki Dorottyát, múlta felül, majd, immár a döntőbe jutásért Petri Renátát is. 

A vasárnapi versenynap már szerencsésebben alakult. Bohus és Petri is bejutott a nyolcas döntőbe, és Dékánynak is majdnem sikerült a bravúr, hosszabbításban kapott ki egy találattal a balatoni Siklósitól. 
Petrinek a felnőtt válogatottból hírmondónak maradt Budai Dorina jutott, s győzött a nagyobb tudás. Renáta 7. helyezése a felnőttek között kiváló eredmény. Bohus Réka hatalmas csatában egyetlen találattal legyőzte válogatottbeli csapattársát, a tatai Kun Annát, majd ő is Budaival vívott. Az asszó közepén elhúzott honvédos vetélytársa, a csabai versenyző ugyan felzárkózott egy találatra, de a vívóidő lejárta megakadályozta a fordításban, mindenesetre a bronzérem jó idénykezdetnek számít.

Eredmények:
1. nap (76 vívó):
12. Petri Renáta
19. Csiaki Dorottya
23. Dékány Kinga
33. Balog Alexandra
37. Kazár Dóra
56. Bohus Réka

2. nap (70 vívó):
3. Bohus Réka
7. Petri Renáta
14. Dékány Kinga
35. Kazár Dóra
48. Balog Alexandra
57. Csiaki Dorottya

FEL