Böczögő Dorina is az érmesek között

2016. november 20. 09:38 | behir.hu

Tizenöt finálés gyakorlatot mutatnak be a magyar tornászok a hétvégén a cottbusi világkupa-versenyen. A magyar szövetség közleménye szerint a pénteki selejtezőben nyolc gyakorlat ért döntőt, míg csütörtökön hét ilyen volt. Berki Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia felemás korláton győzött a tornászok cottbusi világkupaversenyén, szombaton.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki hibátlanul mutatta be gyakorlatát, így megnyerte az egy év kihagyás utáni első külföldi vk-versenyét. Kállai Zoltán ezen a szeren a hatodik helyen végzett.

„Nagyon örülök, mert jól sikerült a gyakorlat, már az elején, az olló-kézállásnál éreztem, hogy jó lendületesen végig tudom csinálni – nyilatkozta Berki Krisztián, aki hangsúlyozta, az volt a célja, hogy kijavítsa a selejtezőbeli hibáit. – Ez sikerült, amikor leugrottam, már tudtam, hogy jó gyakorlat volt. A magyar delegáció többi tagja is remekelt, nekik is örülök.”

Berki arra utalt, hogy Kovács Zsófia szépen kivitelezett felemáskorlát-gyakorlatával megnyerte a döntőt, amelyben Böczögő Dorina a második helyen végzett. Ugrásban Böczögő ezüst-, Kovács bronzérmet nyert.

A németországi verseny vasárnap a finálék második napjával folytatódik, újabb magyar döntős szereplésekkel.

 

forrás:nso.hu

FEL