Biztonságban a békéscsabai utakon: További fejlesztések kerékpárosoknak

Az elkövetkezendő két évben csak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében mintegy 20 kilométernyi kerékpárforgalmi létesítménnyel, azaz kerékpárúttal és kerékpársávval gazdagodik Békéscsaba. Hogy pontosan hol, arról dr. Sódar Anitát, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetőjét kérdeztük.

Mint arról korábban is beszámoltunk, 813 millió forintból összesen mintegy 4,5 kilométeren fejlesztik a kerékpárutat a Berényi út, Körte sor, Gyulai út, valamint a Pataky és a Franklin utca egyes szakaszain – itt napokon belül kezdődik a munka.

TOP keretből további 930 millió forint értékben nyújtott be pályázatot kerékpárforgalmi létesítményekre a város olyan fejlesztésekre, amelyekkel a munkahelyek és a lakóterület közötti kapcsolatot biztosítható. Ez magában foglalja a Szarvasi úton a Kápolna utca és a Csorvási út közötti szakaszt, a kerékpárút felüljárón való átvezetését. Ennek a tervezése folyamatban van, a kivitelezés jövőre indul. Ugyancsak ebből a keretből tervezik az Ipari úton és a Tevan Andor utcában a gyalog- és kerékpárút valamint a közvilágítás kiépítését. Szintén a 930 millió forintból egy régóta hiányzó szakasz valósulhat meg: a Szabolcs utcai kerékpárforgalmi létesítmény, amelyben az Ihász utca és a Szerdahelyi utcai szakasz érintett. Fontos kiemelni, hogy a Szerdahelyi és a Szarvasi út közötti szakasz is elkészül majd egy másik TOP-os pályázat keretében.

 

 

A TOP keretében támogatási szerződéssel rendelkezik a város egy 365 millió forintból megvalósuló, összesen 6 kilométeres, három szakaszt magában foglaló kerékpárforgalmi létesítményre is. Az első szakasz a Dózsa György úttól a Lencsésin, az Élővíz-csatorna hídjáig tart, itt a meglévő kerékpárutat korszerűsítik. A következő szakasz Lencsési és a Magyar utca lakott területe, ahol önálló, egyoldali, kétirányú gyalog- és kerékpárút épül több mint 2 km hosszan. A harmadik szakasz a lakott területen kívüli rész Fényesig, ahol a kiszélesített úton kerékpársávot jelölnek ki.

Szintén TOP keretből tervezik megvalósítani az Építők útja, a Lencsési út és a Kétegyházhi út közötti szakaszt. Itt 770 millió forintos beruházásról van szó, ebből a teljes út megépül (a kapacsolódó közművekkel) 1,8 kilométer hosszan, és a megépülő úton jelölnek majd ki kerékpárforgalmi létesítményt.

TOP keretből, a szociális városrehabilitáció részeként a Berényi út, Baross utca, Szeberényi tér eddig hiányzó szakasza is megépülhet. Emellett a Franklin utcában az Illyés Gyula-Pataky és Kolozsvári utcák közötti szakaszon kerékpáros nyomot festenek majd fel, a Szerdahelyi, Kazinczy és Illésházi utcák között pedig olyas kerékpárforgalmi létesítmény lesz, amelynek a segítségével biztonságos lesz az út Jaminából a piac felé.

Megosztás:

Címke: , , , , , ,