Bérlettel egy biztos helyen

2016. szeptember 7. 12:48 | behir.hu

A Békéscsabai Előre NKSE csapata megkezdte a 2016/2017-es bajnoki idényre érvényes szezonbérletek árusítását.

A piros, illetve a sárga székes szektorokban garantált ülőhellyel rendelkező Szurkolók 2016. szeptember 30-ig élhetnek elővásárlási jogukkal a korábbi székükre vonatkozóan.

Az Előre NKSE vezetése az "A" oldali lelátón az elmúlt idényhez hasonlóan mind a 444 széken biztosítja a helyfoglalás lehetőségét, mind a piros, mind a sárga székekre vesz fel előjegyzéseket a klubvezetés. A csapat hivatalos Weboldalán az idén is látható lesz az ”A” oldali lelátó alaprajza, így a Szurkolók napról napra nyomon tudják követni a bérletértékesítés állását, és láthatják, hogy melyek a megváltható szabad helyek még.

A klub a 2016/2017-es bajnoki idényre is olyan bérleteket ad ki, amelyekkel megtekinthetők lesznek a hazai bajnoki és a Magyar Kupa mérkőzések is. A hét éve nagy sikerrel futó Pártoló tagság tovább folytatódik, itt megmarad a két éve bevezetett három különböző csomag (Pártoló tagság, Kiemelt Pártoló tagság, Arany Fokozatú Pártoló tagság). Az egyesület az idén is kibocsátja a kedvezményes árú állóhelyi bérleteket, amelyek a kapu mögötti szektorba szólnak.
 
A szezonbérletek árai a következőképpen alakulnak:

Diák / nyugdíjas bérlet: 8.000,- Ft
(bajnoki és Magyar Kupa mérkőzésekre is érvényes)
Felnőtt bérlet: 10.000,- Ft
(bajnoki és Magyar Kupa mérkőzésekre is érvényes)
Pártoló tagság: 25.000,- Ft + áfa (2 db Tiszteletbérlet)
Kiemelt Pártoló tagság: 45.000,- Ft +áfa (5 db Tiszteletbérlet)
Arany Fokozatú Pártoló tagság: 60.000,- Ft + áfa (5 db Tiszteletbérlet)

A bérletekkel kapcsolatos információk ügyében a Szurkolók Fülöp Csaba gazdasági vezetőt kereshetik a +36 309 553 745-ös telefonszámon, vagy a fulop.consulting@gmail.com E-mail címen.
A szezonbérletek 2016. szeptember 07-től megvásárolhatók lesznek a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában is.         

Forrás: Békéscsabai Előre NKSE

FEL