Belekben készül az Előre

2016. január 26. 18:00 | behir.hu

Kedden reggel fél kilenc órakor a Békéscsaba 1912 Előre csapata és szakmai stábja elindult a törökországi edzőtábor felé. Az utazó keret még az utolsó pillanatban is változott.

A Békéscsaba 1912 Előre együttese először Budapestről Isztambulba, majd onnan Antalya városába érkezik. A célállomás az innen körülbelül 40 kilométerre található Belek. A csapat kilenc napot tölt intenzív programmal az edzőtáborban és a tervek szerint négy felkészülési mérkőzést is játszik, melyből három már ismeretes. A szakmai stáb a korábban megkezdett utánpótlás- és kiemelt tehetségek programjának maximális figyelembe vételével állította össze az utazó keretet, így öt fiatal játékosunk is lehetőséget kap a bizonyításra Zoran Szpisljak csapatában.

A keret tagja az angol Nathan Eccleston is. Az egyszeres korosztályos válogatott Eccleston 2006 és 2012 között volt a Liverpool labdarúgója, a felnőttcsapatban azonban csupán kiegészítő ember lehetett, többnyire alacsonyabb osztályú kluboknak (Huddersfield Town, Charlton Athletic, Rochdale) adták kölcsön. Az angol támadó a Spartak Subotica elleni mérkőzésen mutatkozott be a stábnak és a szurkolóknak.

Íme a játékoslista: Alexander Svedyuk Pál, Balog Zsolt, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Bratislav Punosevac, Czinanó Antal Áron, Damjanovic Slavko, Ezequiel Calvente Criado, Fabio Nascimento de Oliveira, Fehér Zsolt, Hudák Martin, Juhász György, Konyecsni Zoltán, Laczkó Zsolt, Matus Paukner, Mursits Roland, Nathan Eccleston, Oláh László Dávid, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Takács Péter, Thomas Piermayr, Vadász Viktor, Vaskó Tamás, Vukasin Poleksic.

Az edzőtábor tervezett felkészülési mérkőzései:
2016. 01. 28. FC Botosani (román I. osztály) – Békéscsaba 1912 Előre 
2016. 01. 30. PFK Lokomotiv Plovdiv (bolgár I. osztály) – Békéscsaba 1912 Előre 
2016. 02. 04. FC Vereya Stara Zagora (bolgár II. osztály) – Békéscsaba 1912 Előre 

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

FEL