Békésen is talál MFB Pontot

2016. július 16. 11:57 | Laczkó Viktória

A Magyar Fejlesztési Bankot bízta meg a kormány a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források közvetítésével és az új értékesítési hálózat kialakításával. A bank közbeszerzést írt ki az MFB Pontok kialakításában szerepet vállaló, hitelintézeti partnerek kiválasztására.

A kormány a visszatérítendő európai uniós források kihelyezésénél az ügyfélközpontú rendszer megalkotását helyezte a középpontba. A legfontosabb cél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. A visszatérítendő támogatások terén, több mint 700 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, melynek 75%-át, közel 540 milliárd forintot hirdet meg a kormány a ciklus első felében.

Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet mindig is céljának tekintette a mikro-, kis- és középvállalkozások segítését, ezért fontosnak tartjuk az MFB Pontok kialakításában történő szerepvállalást - fogalmazott Kézi Zoltán ügyvezető igazgató. - Már 4 kirendeltségen, Békéscsabán, Gyomán, Békésen és Mezőberényben lévő MFB Pontban várja a takarékszövetkezet a meglévő és leendő ügyfeleit.

Jelenleg az MFB Pontban elérhető a GINOP-8.3.1-16 kódszámú mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú hitelprogram termék, amely 0% hiteldíj mellett kihelyezhető beruházási hitel. Ahhoz, hogy ezek a célok megvalósuljanak és az információk hatékonyan eljussanak a Békés megyei KKV szektor számára az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet együttműködési megállapodást írt alá a KBC Nonprofit Kft.-el. Ebben vállalják, hogy segítik azt a célt, hogy a KKV-k szabályozott keretek között olyan gazdaságilag megalapozott beruházásokat hajtsanak végre, amelyek elősegítik a versenyképességüket és így kihassanak Békés megye gazdaságára. 

Az együttműködési megállapodást a KBC Nonprofit Kft. és az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet képviselői írták alá. Dr. Glózik Klára a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint: - Ez csak a kezdet, hiszen még csak most járunk ezeknek a pénzügyi eszközöknek a kihelyezésének az elején. Úgyhogy ennek lesz még folytatása. Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon fontos terület a mi számunkra és segíteni kívánjuk nemcsak a békési, hanem a Békés megyében élő vállalkozásokat is abban, hogy ezt az új hitelterméket minél könnyebben, minél egyszerűbben és érthető formában tudják elérni.

- Egy hármas fő célt kell látni ebben az újkori forrásteremtésben, amibe belekezdett a magyar kormány. Szabályozott keretek között, gazdaságilag életképes és fenntartható projekteket kell támogatni és oda kell igazán a pénzintézeti szektornak is hatni. Mi egyértelműen azt gondoljuk, hogy ebbe tud segíteni a KBC számunkra és a kkv szektor számára - tette hozzá Kézi Zoltán. 

 

FEL