Békéscsabáról fenyegették Takáts Zsuzsannáékat

2016. május 12. 04:30 | Fekete Kata

Egy volt békéscsabai rendőr hívta rendszeres találkozókra Takáts Zsuzsanna nevelőapját, hogy rajta keresztül puhítson a vádon, és segítsen az egyik erőszakolón – írta a Blikk. 
Ezzel összefüggésben szerdán írta azt a Blikk, hogy egy volt békéscsabai rendőr, K. Mihály hívta rendszeres találkozókra Takáts Zsuzsanna nevelőapját, hogy rajta keresztül puhítson a vádon, és segítsen az egyik erőszakolón, Lantos Lászlón.
A lap úgy tudja, a volt rendőr és Lantos László régi családi jó barátok voltak. A rendőr mindig ügyelt arra, hogy ne derüljön fény a találkozókra, rendre a házmesterrel kérette le H. Istvánt, (a nevelőapát) és egy közeli parkban beszéltek. A találkozók szerepelnek a nyilvános bírósági iratokban is, ebben az áll  „Nyilván azzal van összefüggésben, hogy valamilyen módon közben akart járni Lantos érdekében Takátséknál, mert ellenkező esetben hivatalból üldözendő bűncselekmény eseté­ben nyilván semmi keresnivalója nem volt, és nem is lehetett K. Mihálynak a sértett családjánál.”  A bíróság szerint a volt rendőr „semmiféle elfogadható magyarázatot nem tud adni arra nézve, hogy miért volt szüksége közte és H. között a találkozó létrehozatalára”. 

 

FEL