Békéscsabai fotográfus műveit állítják ki Szentesen

2017. június 7. 17:04 | Papp Ádám Sándor

Virág Éva békéscsabai fotográfus Tanyai Etűdök című fotókiállítása augusztus 7-ig tekinthető meg, Szentesen a Galéria Kávéház és Étteremben.

 

Virág Éva a békéscsabai Márvány Fotóműhely tagja és pár évvel ezelőtt kezdte el érdekelni a fotózás. Eleinte a családban lévő fényképezőgéppel, majd pedig mobiltelefonnal kezdett el képeket készíteni.

Túlnyomó részt a természet-, a tárgyak-, és az épületek részletei érdekelték, valamint a nem szokványos nézőpontból készült képek.

2014-től kezdett el fotóival pályázatokra nevezni, mostanra már több képét is kiállították.

A közelmúltban lehetősége volt bepillantani egy elhagyatott tanya számtalan kincset rejtő, titokzatos világába.

Így született ez a kiállítás, a Tanyai etűdök címmel. Megfogta ennek a letűnt világnak a látványa, tárgyainak hangulata, hogy ezek között emberek éltek, s bár már ők nincsenek itt, mégis mindenben ott vannak, hiszen rájuk emlékeztet minden.

A kiállítást június 12-én, hétfőn 18 órakor nyitja meg Nagy István fotóművész a szentesi Galéria Kávéház és Étteremben.

A tárlat augusztus 7.-ig tekinthető meg, a kávéház nyitvatartási idejében.

 

Forrásszegedma.hu

További programok »

FEL