Helyszín: Békés Megyei Könyvtár
Békéscsaba Kiss Ernő u. 3.
Július 26-án, 10 órától a Digilabor következő foglalkozásán Makey Makey és Play-Doh gyurma segítségével gyurmazongorát készíthetnek a résztvevők.
Tovább olvasom
Szombat délután kettőtől… hát majdnem hajnal kettőig tartott az első alkalommal megrendezett Glokál Fesztivál, a Csabagyöngye minden szegletében. Ezúttal dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus előadását követtük, majd a Grandmother’s Jam és a Trousers koncertjét tomboltuk végig.
Számos karaktert formált már meg színpadon, legyen szó prózai, vagy zenés darabról, de nem egyszer láthattuk őt musical műfajban is a „világot jelentő deszkákon”. Tavaly a Békéscsabai Jókai Színház évadzáró gáláján az Év Tapasztalt Színművésze díjjal ismerték el a munkáját. Szakmai kihívásokról és karakterek kereséséről beszélgettünk. Ismeretségünk révén tegeződtünk.
Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke bizakodó a felnőtt együttes 2022/23-as idényével kapcsolatban. A klub hivatalos oldalán tette közzé: a viharsarkiak célja, hogy a hazai és a nemzetközi porondon is meghatározó legyen a BRSE a jövőben.
Újabb együttműködési megállapodást írt alá a Békéscsabai Szakképzési Centrum pénteken délelőtt. A megállapodásban a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és a centrum fő célja, hogy a fiatalok helyben maradását segítse.
Nézem a színpadot… csak azt nem tudom, hogy mit? Pontosabban nagyon nehéz követni a mozgásokat, ugyanis a tér minden négyzetcentiméterén történik valami: függönyön, karikán, talajon. Vagy huszan összehangolva egy történetet mesélnek. Légtorna.
A június óta futó Csabai Nyár kulturális eseménysor kapcsán tartott sajtótájékoztatót a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégen Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere és Forczek Győző, a központ igazgatóhelyettese.
Elkészült a 14 csapatos női kézilabda NB I 2022/23-as menetrendje. A Békéscsabai Előre NKSE egy év másodosztályú kitérőt követően jutott vissza a legmagasabb hazai színtérre.
Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset Békéscsabán, lopás Orosházán és kábítószer birtoklása gyanúja miatt történt rendőri intézkedés Kunágotán csütörtökön - adta hírül a police.hu.
A Városházi Esték programsorozat legutóbbi állomása a szerda esti "Az Egy darabot a szívemből" című koncert-előadás volt. Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legszebb dalai hangoztak el, népszerű előadók tolmácsolásában. A fúvós szekcióval kiegészített WestEnd Színház Zenekarát Ruff Tamás vezényelte.
Minden bizonnyal nagy baj van eső-fronton Békésben. (Azért itt, mert a zuháré szinte körbe lövi a megyét.) Baj lehet, mert már a környezetemben olyanok is érte fohászkodnak, akik amúgy fáznak tőle. Ha már esőima, ami egyből eszébe jut az embernek: Kovács Kati – Add már, Uram az esőt! világslágere.
Kilenc éve szökött a virtuális éterbe a miradionk.hu, Békés megye első online rádiója. A médium kizárólag hangszeres zenét sugároz, és valljuk be, jól teszi. Ráadásul a szürke hétköznapok is őt igazolják: a kezdeti ezres Facebook követői ma már 54 200-ra duzzadtak. (Hétfői adat.)
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kisebb értékre közvetett tettesként elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség egy 52 éves, orosházi illetőségű, büntetlen előéletű, de jelenleg más ügyből kifolyólag letartóztatásban lévő nő ellen, aki kiskorú gyermekét bírta rá bűncselekmény elkövetésére.
A Csabák július 6-án ünneplik a névnapjukat, viszont a csabai Csaba napi programokra a hétvégén, július 8-án, 9-én és 10-én várják az érdeklődőket Békéscsabán, a Szent István téren (a koncertek eső esetén a Csabagyöngye Kulturális Központban lesznek).