Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
Békéscsaba Széchenyi u. 4.
Március 17-én 19 órás kezdéssel a LOUPE Színházi Társulás nagy sikerű A kezdet/vége című előadásával érkezik Békéscsabára a Csabagyöngye Kulturális Központba.
Tovább olvasom
Már nagyon várják a tavaszt a Lencsési Általános Iskola diákjai és tanárai, akik közösen télűző táncházzal és Döme-báb égetéssel fejezték ki: unják már a telet. A hagyományos eseményen a Hétpróbás Néptáncegyüttes táncosai adták meg az alaphangulatot.
Ennek pusztán az volt az oka, hogy a Jólvanezígy reggeli stream kétfejű műsorvezetőjének csak az egyke fele, Szabó Márton, alias Csokker jött el péntek este a Csabagyöngyébe. Így műsorvezető társától, Nagy Ádámtól nem kaphatott szikrát, magas labdát, blabalát stb., hogy teljesen kilépjen a torkából a derűs, védjegyévé vált kacaja. Persze azért így is jó volt.
Egerben kapott kiemelt szerepet a Békéscsabai Jókai Színház színésze. Lévai Attila a színitanház növendékeként lépett először színpadra, azóta pedig már több mint 50 darabban láthatta és hallhatta a közönség. A fiatal művész az Anconai szerelmesek című előadásban Giovanni szerepében mutatkozik majd be az egri közönségnek.
2025. február 24-én Oroszország Ukrajna elleni háború megkezdésének harmadik évfordulója alkalmából Békéscsaba Megyei Jogú Város Ukrán Önkormányzata megemlékezést tart. Mécses gyújtással és csendes imával egybekötve megemlékeznek az ártatlanul elhunyt civilekre és a hősiesen hazájukért életüket vesztett katonákra.
Tovább olvasom
Helyszín: Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Békéscsaba
Február 22-én ismét megszervezi jótékonysági labdagyűjtő akcióját a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. A Szent Benedek Röplabda elleni Extraliga-negyeddöntő harmadik meccsére várják az érdeklődőket.
Tovább olvasom