Helyszín: Lencsési Közösségi Ház
Békéscsaba Féja Géza tér
December 5-én 18 órakor a "Holtig tartó hűség - Damjanuch Jánosné élete a Szabadságharc tükrében" című előadás a Lencsési Közösségi Házban.
Tovább olvasom
Az első adventi gyertyagyújtást követően bő három héten keresztül zajlanak az ünnepi programok a csabai főtéren. Hétfő este az Erzsébethelyi Általános Iskola 4.C-seinek az előadását, illetve a BSZC Széchenyi István Két Tanítású Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Közgé) zenekarának, a Prizmatiknak a hangversenyét követhették figyelemmel a látogatók.
Gyűjts és segíts! – a Körösvidék Alapítvány negyedik alkalommal szervezi meg a karácsonyi adománygyűjtést Békéscsabán. Az akció javában tart: négy helyszínen várják az adományokat.
Hazai pályán zárta az évet a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó Merkantil Bank Liga 15. fordulójában. Csató Sándor együttese az utolsó helyről várta az 5. pozíciót elfoglalóMezőkövesd elleni találkozót vasárnap.
Elérkezett advent első vasárnapja: kinyílt az adventi vásár és fényárba borult a békéscsabai Szent István tér. Az ünnepi eseményt a Mackó Kuckó Óvoda műsora nyitotta meg, majd Varga Tamás alpolgármester mondott ünnepi beszédet.
A Csabai Szlovák Kolbász címmel jelent meg Kiszely András legújabb könyve, amelyet a Szlovák Tájházban mutattak be szombaton az érdeklődőknek. Ez a kötet a negyedik eleme annak a sorozatnak, amely.a csabai szlovákság identitását kívánja erősíteni.
Különleges történés zajlott péntek este a szabadkígyósi Wenckheim-kastély elegáns Krisztina Kávézójában. Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon, 1700–1957 című kötet szerzői, Gyáni Gábor és Szilágyi Adrienn meséltek a megjelent érdeklődőknek.
Színpadon az életem címmel decemberben jelenik meg Johnny Moonlight első könyve. A békéscsabai születésű énekes biográfiája kisgyermekkorától napjainkig átzongorázza az életét, illetve egy kicsit még a jövőbe is tekint.
A Csabai Advent első vasárnapján a Mikulásház is kinyitja a kaput a csabai Főtéren. Azt követően egy hétig, 15 és 19 óra között a Mikulás és Manó Miki fogadja a gyerekeket a főtéri házikójukban.
A Civil Szervezetek Szövetsége idén már 25. alkalommal szervezte meg a Civil Gálát szombaton este. A hagyománynak számító gálán ebben az évben közel ötven civil szervezet mintegy kétszáz képviselője vett részt. Az ünnepi taggyűlés után emléklapokat adtak át azoknak a szervezeteknek, akik öt, tizenöt, vagy húsz éve léptek be a szövetségbe.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az András napi kolbászparádét a Lencsési Közösségi Házban. Az évek óta nagy sikernek örvendő kolbászgyúró versenyen idén is a lakótelepen működő intézmények és civil szervezetek tagjaiból álló csapatok gyűltek össze, hogy összemérjék tudásukat a legnépszerűbb disznótoros finomság készítésében.