70 éves a bábjátszás Békéscsabán - ezt megünnepelendő, a klasszikus mese is új köntöst kapott; alkotói és szereplői már alig várják, hogy bemutathassák a békéscsabai közönségnek a legkisebb királyfiról szóló, kalandos történetet.
Tovább olvasom
Hamarosan elkezdődhet a Fürjesi összekötő út építése, amely az M44-es autóútra biztosít majd mintegy 5 kilométeren keresztül gyors eljutást – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője kedden.
A Demokratikus Koalíció, a Jobbik és Párbeszéd közös polgármesterjelöltje reagált Kaposi László független jelölt pénteken elhangzott vádjaira, miszerint 1,5 milliárd forintos sikkasztásban vett részt 20 évvel ezelőtt.
Több mint egy hónap alatt három lopást és egy csalást is elkövetett Békés megyében egy férfi, akit a rendőrök azonosítottak és elfogtak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
2019. szeptember 7. 20:00 - 2019. szeptember 8. 06:00
Helyszín: Csabai Rendezvénypajta
Békéscsaba Gyulai út 65/1.
Egy exkluzív parti, ahol számos zenei stílus és még több előadó képviselteti magát. Szeptember 7-én óriási buli lesz a Cafe One szervezésében.
Tovább olvasom
Újabb rangadóra készül a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó együttese. A csabaiak az előző fordulóban 3:0-s szenvedtek vereséget a Nyíregyházától. Schindler Szabolcs együttese azonban kész arra, hogy vasárnap az MTK ellen újra három pontot szerezzen.
Független jelöltként indul a korábban a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló Kaposi László. A képviselő pénteken jelentette be, hogy kilépett a baloldali pártból. Az október 13-i választáson már egyénileg, függetlenként méretteti meg magát a békéscsabai 3-as számú választókörzetben.
Hamarosan véget ér a Csabai nyár című rendezvénysorozat. Már több éves hagyomány, hogy a nyári, főtéri programok zárásaként a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ad koncertet a megyeszékhelyen. A zenekar péntek délelőtti próbáján jártunk.
Helyszín: Szent István tér
Békéscsaba Szent István tér
Hagyomány, érték, közösség - idén is megrendezésre kerül a Megyenap Békéscsabán, ahol a hagyományőrzés mellett a gasztronómia, a sport és a helyi kultúra is kiemelt szerepet kap.
Tovább olvasom
A kerékpáros baleseti adatokat vizsgálva figyelemfelkeltő számadatok találhatóak a rendőrségi statisztikákban. A megyeszékhelyen történt balesetek kicsit több mint 23 százalékát kerékpárosok okozzák vagy szenvedői azoknak. Nemsokára itt az iskolaszezon, amely fokozott figyelmet kíván a közlekedőktől.
Újabb fiatal játékos szerződtetését jelentette be a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. A békéscsabai születésű, saját nevelésű Szűcs Gréta az elmúlt szezonban az U18-as csapat egyik húzóembereként ünnepelhetett bajnoki címet hazai közönség előtt.
A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központban is ünnepséget rendeztek augusztus 20-a alkalmából. A vendégeket az intézmény igazgatója, valamint Békéscsaba polgármestere is köszöntötte csütörtökön, a kenyérszentelést követően pedig egy hagyományőrző népi zenés műsorral is kedveskedtek a résztvevőknek.