Békés megyében is folytatódott a 12 év feletti diákok tömeges oltása kedd reggel. A békéscsabai evangélikus iskolában összesen 27 tanuló jelentkezett az oltás felvételére a most zajló kampányban.
Ha tetszik, ha nem Botyánszki Bence Békéscsaba egyik celebje (sic! – neki esze ágában sincs ilyet gondolni, nekem szabad). Hiszen szerepelt a Survivorben, készül a 2022-es Budapest-Bamako rallyra, de leginkább a Becsey utca óvodából ismerhetjük.
Immár hagyomány, hogy minden nyáron megrendezi az önkormányzat Békéscsaba főterén a Sporthétfő elnevezésű programsorozatot. Idén négy alkalommal negyvenkilenc sportszervezet mutatkozik be a Szent István téren.
Dániába keresünk legyek tenyésztéséhez munkaerőt – írja az andreasagro.com. A Skandináv Munkaerőpiaci Zrt. honlapja szerint a munka egy farmon történik, ahol speciális legyeket tenyésztenek, lárvától felnőtt korig.
Hétvégén rendezték meg a már hagyománynak számító Erkel Kupát Gyulán, ahol a férfi kosárlabda NB II-ben szereplő együttesek játszottak edzőmérkőzéseket a bajnoki rajt előtt.
Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a nyári több mint 230 kulturális eseménysorozat a Nyáresti operagálával befejeződött. Az este meghívott művésze a Magyar Állami Operaház magánénekese Mester Viktória volt.
Véget ért szombaton Csaba egyik legnagyobb fesztiválja, az 1986 óta létező Zenei Ifjúsági Találkozó (ZENIT). A 35. jamboree tarkabarka rezesei három napra, létszámban ismét fullra húzták a várost. Egyedül az esti zárótétel, az eső áztatta PTE Brass Band grosszója volt foghíjas. Pedig aki ott volt…
Elképzelni egy olyan világot, amelyben nem hallható a zene, szinte lehetetlen. Ami természetes egy hétköznapi embernek a mindennapokban, az nem egyértelmű azoknak, akik nem vagy csak keveset hallanak.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben rendezte meg első alkalommal a „Sporthétfő” elnevezésű programsorozatát. Azóta minden év nyarán megjelennek a város sportszervezetei a főtéren, lehetőséget biztosítva arra, hogy a fiatalok megismerhessék, kipróbálhassák a Békéscsabán űzhető sportágakat.
Tovább olvasom