Az immár 21. alkalommal megrendezett civil bálnak a Kornélia Étterem adott otthont. A Civil Szervezetek Szövetségének „kedélyjavító” rendezvényén több mint 100 résztvevő tette tiszteletét, akik Békés megye 10 településéről érkeztek.
Magyarország Kormánya a Modern Városok Programban 7 038 999 000 Ft összegű támogatást biztosított a békéscsabai útfejlesztési célok előkészítésére és megvalósítására.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítása tárgyú projekt keretében a kerékpárforgalmi létesítmények kivitelezési munkái 2020. augusztus hónapban megkezdődtek, majd több ütemben további szakaszokkal bővültek.
Szezonbeli tizenhatodik bajnoki mérkőzésére készül a Békéscsabai Előre NKSE! Az NB I/B Keleti csoportjának listavezetője a hatodik helyet elfoglaló Hajdúnánást fogadja hazai pályán szombat délután.
Mármint egy bakelit áráért. Tudom, ma már a szakértők vinylnek hívják a fekete hanghordozó korongot, de akárhogy is próbálom megerőszakolni magam, akkor is a bakelit áll a számra. Különben is milyen krindzs (ciki – mindenhol ezt hallom) lenne, ha például a bakelit helyett vinylbörzét hirdetnének.
Mézes Gondolatok címmel nyílt meg a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum vándorkiállítása csütörtökön délután a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlat a szorgos beporzók életét mutatja be.
Emlékezzünk egy pesti gigolóra címmel Komár László estet ad Johhny Moonlight február 11-én, a budapesti Fészek Művészklubban. A békéscsabai születésű, ám évek óta Kétegyházán élő énekes nem először lép a patinás intézmény világot jelentőjére.
A Fidelitas csütörtökön sajtótájékoztatóra várta a békéscsabai hírközlő csatornák munkatársait. Az esemény helyszíne a Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő állítólagos irodája előtti utcaszakasz volt.
A Békés Megyei Területi Választási Iroda választásszakmai értekezletet tartott csütörtök délelőtt a helyi választási irodák vezetői, azaz a települési önkormányzatok jegyzői részére a Békés Megyei Kormányhivatal Beliczey termében.
Olvasópróbán mutatták be János vitéz rockoperát csütörtök délelőtt a Vigadóban. A művet Koltay Gábor Balázs Béla-díjas érdemes művész rendezésében állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház.
Rendőrök segítettek két nőnek, amikor lerobbant az autójuk. Az eset után köszönőlevél érkezett, amelyben az idős nő és lánya „angyali embereknek” nevezték az őrsparancsnokot és a körzeti megbízottat.
Perlrott Csaba Vilmos, a 20. század honi festészetét megújító alkotó 142 évvel ezelőtt született Békéscsabán. Az évforduló éppen megfelelő apropót szolgáltatott arra, hogy a festő egyik legnagyobb szakértője és a festő egyik legnagyobb rajongója üljön le beszélgetni a Munkácsy blue chip elnevezésű rendezvénysorozat keretében.