Pénteken hivatalosan is megnyílt a Járai Julianna festményeiből és Kozák Mari alkotásokhoz kapcsolódó verseiből összeállított tárlata Békés Megyei Könyvtárban.
Április 3-a előtt épp a Fidesz az ellenzékre mondta, hogy megszorításokat vezetnének be, a választások után néhány hónappal azonban azt tapasztaljuk, hogy mindez épp fordítva történik – fogalmazott pénteken Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt békéscsabai sajtótájékoztatóján.
Pénteken délután nyitották meg a Csabagyöngye Kulturális Központ Panoráma termében a XXVII. Alföldi Fotószalon kiállítást. A háromtagú szakmai zsűri döntése alapján 37 szerző, 85 alkotásából állították össze a tárlatot.
Augusztus 27-én kiállításokkal, sportversenyekkel, kerékpártúrával és kézműves vásárral várják az érdeklődőket Békéscsabán, a Bányatavaknál. A gyermekeknek különféle programokkal és ugrálóvárral is kedveskednek.
Tovább olvasom
Az anyatejes táplálás világnapja és szoptatás világhete alkalmából a Békéscsabai Védőnői Szolgálat közös programra invitálta az édesanyákat és gyermekeiket. A péntek délelőtti eseményen a békéscsabai és gyulai kórházak egyesülése óta történt változásokat ismertették, valamint az anyatejes táplálás fontosságát ismertették a résztvevőkkel.
Közlekedési balesetek vizsgálatait fejezték be a rendőrök. Az egyik járművezető Csorváson, míg a másik Békéscsabán nem biztosított elsőbbséget és okozott balesetet.
Augusztus elsején megkezdték a felkészülést a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület kiemelt utánpótlás csapatai a 2022/23-as idényre. A BRSE az elmúlt szezonban két aranyéremmel és egy bronzéremmel zárta az első osztályú bajnokságokat és a korosztályos együttesek a következő idényben is hasonló eredményeket tűztek ki célként.
A tavaly március idusán elhunyt Dinnyés Józsefre emlékeztek, a 11 éve általa ültetett diófánál, a békéscsabai Felső Körös sor 61-es számú ház szomszédságában. A csütörtök délutáni ünnepélyre az ország szinte minden szegletéből érkeztek barátok.
Újabb együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Békéscsabai Szakképzési Centrum, az intézmény ezúttal a Magyar Szállítmányozók Szövetségével kötött partnerséget. A közös munka célja a hazai szállítmányozási oktatás és felnőttképzés újraindítása, valamint a képzési színvonal emelése.
Az elmúlt években Magyarország déli határszakaszán jelentősen nőtt a migrációs nyomás, ezért a kormány június elején úgy döntött, hogy létrehozza a készenléti rendőrségen belül a határvadász ezredet. Békésben is elindult a határvadásznak jelentkezők egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmasságának vizsgálata.