Békéscsaba Labdarúgó Akadémia: Pont nélküli szezonzárás

Nem sikerült jól az őszi szezonzárás a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia együtteseinek. Az U19-es csapat a Zalaegerszegtől, míg az U17-es és az U16-os gárda Kaposváron szenvedett vereséget.

 

U19: Nem sikerült betalálni a kapuba

 

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – ZTE 0–4 (0-2)

Összeállítás: Somogyi – Szabó Zs., Belanka, Hegedüs, Pandur – Ángyán, Kardos, Bány, Nagy, Varga – Szöke.

G: Vass (8.), Horváth (9., 52.), Szabó (80.)

A csabaiak hasonlóan az elmúlt mérkőzésekhez, zárt védekezésből próbáltak gyors ellentámadásokat vezetni. Be kell vallani, hogy csupán kettő olyan lehetőség volt az első félidőben, amikor gólt szerezhettek volna, amennyiben pontosak az utolsó passzok… Hozzá kell tenni, hogy a zalaegerszegiek mezőnyben jobban játszottak és azt is, hogy az egyéni hibákból két gólt szereztek az első játékrészben. A hazaiak a fordulás után mindent egy lapra feltéve rohamoztak, ahol legalább három nagy gólszerzési lehetőségük is akadt, de nem sikerült betalálni, sőt, a ZTE növelte előnyét egy újabb egyéni hibát követően, majd még egy támadást gólra váltva beállította a végeredményt.

Molnár Levente edzői nyilatkozata: A mai mérkőzésen több egyéni hibát is elkövettünk, ami döntően befolyásolta a végeredményt, ennyi hibát egy profi csapat sem bír el, nemhogy a mi ,,megtizedelt” csapatunk… Köszönöm a kollégák segítségét és külön az U17 játékosainak pozitív hozzáállását!

 

U17: Kaposváron maradt a három pont

 

Kaposvári Rákóczi BFLA – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2-0

G: Bekő (55.), Orsós (90.)

Marik László edzői értékelése: Azt kaptuk, amit előírtak számunkra. Felháborító bíráskodás, rengeteg kihagyott ziccer, de legalább, akinek kell, az most örül.

 

U16: Sikertelen kaposvári évzáró

 

Kaposvári BFLA – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4:0 (1:0)

G: Baksai (30.), Balog (61.), Ángyán (67.), Marci (89.)

Závoda Zalán (középpályás, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia): Az időjárási viszonyokhoz képest egész jól kezdtük a mérkőzést. Stabilan védekeztünk és jól tolódtunk. Sok felesleges szabálytalanságot követtünk el, és az egyik szabadrúgását gólra váltotta az ellenfél. A helyzeteink nekünk is meg voltak, de az első félidőban maradt az 1:0. A második játékrészben kicsit beleálmosodtunk a mérkőzésbe, és az egyéni hibáinkat kihasználva növelték előnyüket a kaposváriak. A meccs végén hiába próbálkoztunk, sajnos még a szépítés sem jött össze. Végül nulla ponttal távoztunk Somogy megyéből.

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,