Békéscsaba anno – Wilim János, a régi Kulcs utca és a kastélyi iskola jeles tanítója

2015. december 4. 14:09 | Mikóczy Erika

 

Ez a városfotó ötven éve, közeli lebontása előtt örökítette meg az öreg házat a Dózsa György út – Vilim utca sarkán. Egy régi városi térkép szerint 1818-ban az utca még nem létezett. Egy Kulcs nevezetű kocsma állt az egész községen keresztül futó Fő, majd Nagy (ma Dózsa) útnak ezen a helyén, és a kocsma udvarán át lehetett kijutni a Köröshöz. 1851 és 1865 között a kocsma nagy postájából hasították ki a meglévő utcát, amely nevét 1884-ben kapta a nevezetes Kulcs kocsmáról. A kocsma akkor már nem állt, helyére 1842-ben építette az evangélikus egyház a kastélyi iskoláját. Itt tanítóskodott Wilim János (az utca későbbi névadója). A jeles evangélikus tanítóra ma is tisztelettel emlékezünk.

Wilim János evangélikus tanító, szegény földműves szülők gyermekekén látta meg a napvilágot (1800. január 19.) a Turóc megyei Bisztricskán (Turócbeszterce). Felsőbb tanulmányait Lőcsén és Eperjesen végezte, innen került 1821-ben Nagykárolyba tanítónak. Itt tanult meg tökéletesen magyarul, és vette kezdetét magasra ívelő tanítói pályája. 1825-től 17 évig mezőberényi tanító volt. 1842-ben az akkor megnyílt "kastélyi iskola" tanítójává választotta az evangélikus gyülekezet. A sokoldalú, nagy tudású tanító kivívta a gyerekek szeretetét és a szülők tiszteletét. Különös tehetsége volt a szépírás és a rajzkészség mesterségében, melyet sikerrel plántált át tanítványaiba. Úttörője volt a "testgyakorlat" bevezetésének, amit játékosan, tanítás közben szerettetett meg tanulóival. Faiskolájában oltványokkal kísérletezve kiváló eredményeket ért el a kertészkedésben, melynek hasznát a környék lakói kamatozhatták gyümölcsöskertjeikben.

Wilim János a hazafiasság szószólója volt, nemzetőrként harcolt a hazáért Becskereken. Megérte tanítói munkássága fél évszázados jubileumát. Az evangélikus egyház és a város vezetői tisztelettel köszöntötték sokoldalú, hosszú néptanítói munkálkodásáért.

1871. június 19-én hunyt el, a csabai Kastélyi temetőben van síremléke. Az utca, ahol iskolája állt, s ahol majd három évtizeden át tanított, 1910 óta őrzi a Wilim nevet. Az utca Körös-parti emeletes épületén állított emléktábla alig észrevehető, nehezen olvasható. Jövő nyáron lesz Wilim János halála 145. évfordulója – az utókor tisztelete jeléül egy babérkoszorút kiérdemelne.

Gécs Béla

További programok »

FEL