Békéscsaba anno: A Körös-parti Pirosalma kertvendéglő

2017. augusztus 12. 15:03 | Mikóczy Erika

Békéscsabán, a Kastélyszőlőkben, a zsilipen túl, a Körös part melletti kertes telken, szép környezetben nyitotta meg „Pirosalma” nevű kerthelyiségét Kovács István vendéglős, 1936-ban.

Az alábbiakban Kovács István vendéglősi életpályájáról a családhoz közelálló Tímár házaspárnak, kedves olvasóinknak emlékeiből idézünk:

A Vas megyei Acsádon 1905. december 8-án született Kovács István. Szombathelyen tanulta a pincér szakmát, segédlevelét az ottani ipartestület állította ki. Ezután Budapestre került, és éttermi segédként dolgozott több helyen. Volt sörcsarnoki borász, ételhordó és étlapíró is.

Amikor Békéscsabára jött, első itteni munkahelye a vasúti resti volt, ahol reggeli-számolóként kapott állást. Onnan került az akkor emeletesre átépült Vasúti szállodába főpincérnek. Ezután 1931-ben bérbe vette a jaminai Jobb, mint otthon vendéglőt, de el kell mennie katonai kiképzésre Szegedre és Debrecenbe. Leszerelése után nyári szezonüzletként 1936-ban nyitotta meg a Kovács-kertet, majd nevet változtatva ebből lett a „Pirosalma” vendéglő és söröző kerthelyiség. A Körös-parti szórakozóhely a jó konyha, a cigányzene és a csónakozási lehetőség miatt vonzó célpont lett. Közben szakma munkája eredményeként Kovács Istvánt a Békéscsabai Vendéglátó-ipari Szakosztály elnökévé választották.

A vendéglős 1944-ben megjárta a frontot, a tábori kórházban írnokként szolgált. Orosz hadifogsága után, 1945 nyarán tért vissza. Bérbe vette a Csaba Szálló és Éttermet, melyet 3 évig vezetett. 1949-ben újból megnyitotta a Pirosalmát, amely már a lakóházaként is szolgált. Októberben a város megbízta a Csaba Szálló vezetésével, majd 1954-ben átkerült a Halászcsárdába üzletvezetőnek. Közben rész vett a jövő pincérutánpótlásának a képzésében is.

1955-ben befejezte vendéglátói hivatását. Emberségessége, kiváló szakmai életútja, népszerűsége, tisztessége fényében vonult nyugdíjba. Az egykori Pirosalma kertjében tevékenykedett. Hetvenöt évesen 1980-ban hunyt el, síremlékén a neve fölött kérésére törött leveleságon függő alma áll, jelképezve Kovács István vendéglős munkásságának a szívéhez közelálló helyszínét.

Gécs Béla

További programok »

Kultúra

FEL