Megérkezett a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő Rendelőintézetbe a Moderna-vakcina szerdán, amelyet a Békés Megyei Kormányhivatal munkatársa szállított a háziorvosoknak.
Már a korlátozások feloldására készülve módosítottuk a békési gyermekes családok számára meghirdetett korábbi kedvezményünket- fogalmazott Kálmán Tibor polgármester.
Kálmán Tibor, Békés polgármestere a héten jelentette be a Békés Turisztikai és Szolgáltató Kft. megalakulásását, amely a város idegenforgalmi struktúráját hivatott fenntartani és fejleszteni. A polgármestert és a kft. ügyvezetőjét a békési turizmus jelenéről és jövőjéről kérdeztük.
A fényképezés is olyan, mint a futball, mindenki ért hozzá, csak egy jó gép kell hozzá. Vagy mégsem? Juhos János fényképészmesterrel, a Békési Ipartestület elnökével beszélgettem.
A Békési Férfi Kézilabda Klub szombat este a Ferencváros tartalékcsapatával, az U22-es együttessel játszott bajnoki mérkőzést az NB I/B keleti csoportjában. Az FTC ugyan vezeti a bajnokságot, de nem juthat fel, hiszen az első csapat az NB I-ben szerepel. A viharsarkiak a 6. helyről várták a találkozót.
Kálmán Tibor, Békés város polgármestere a napokban jelentette be, hogy új igazgató érkezett a nagy múltú Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ élére dr. Pappné Darida Andrea személyében. A központ új vezetője a versenyszférából érkezett, egy felnőttképzéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozó kft.-nek volt eddig az ügyvezetője.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság 2021-ben is meghirdeti a Túzok Vándorkupa alkotói pályázatát a működési területén található települések általános- és középiskolás diákjai részére.
Fölényes, tizenhárom gólos győzelmet aratott a Békési Férfi Kézilabda Club a Liga Kupa H csoportjában a Pick Szeged U22-es csapatával szemben. A mérkőzésen a hazai együttesben elsősorban a fiatalok és azok kaptak szerepet, akik a kevesebbet játszanak az NB I/B-s találkozókon.