Békés Vaklárma avagy ketten egy kerékpáron, bekötött szemmel

2016. április 20. 17:05 | Balázs Anett

Szinte hihetetlen a szám, de igaz: évente több mint hatezer ember veszíti el a látását Magyarországon. Ez már önmagában óriási trauma lehet, amit egy látó aligha képes átérezni. Békéscsabán egy különleges programmal igyekeztek ezt elősegíteni: bárki felülhetett - persze bekötött szemmel - egy tandem kerékpár hátsó ülésére, vagy próbálhatott gyalogosan, csak a többi érzékszervére hagyatkozva közlekedni. Az Andrássy úton többen pattantak a tandem hátsó ülésére, hogy kipróbálják milyen is úgy biciklizni, hogy a szemükkel semmit nem érzékelnek a külvilágból.

– A legelső, az a bizonytalanság érzése volt. Aztán erre még ráerősített a kiszolgáltatottság érezése. Teljes mértékben megrémültem itt hátul - mondta el tapasztalatait Mórocz Tibor. - Majd egy idő után, miután megszoktam ez előttem ülő stílusát, már egész jó érzés volt.

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete által szervezett érzékenyítő programon az érdeklődők kipróbálhatták a látássérültek önálló életvitelét megkönnyítő konyhai eszközöket, játékokat, mint például a vakok számára készült sakktáblát, amely több ponton eltér a hagyományostól.

– Ez abban különbözik, hogy a sötét bábuk fejébe bele van verve egy szög, hogy abból tudjuk, hogy ez egy sötét bábu. Illetve a sakktáblán lévő négyzetek közepén van egy mélyedés, amibe bele lehet illeszteni a bábukat és a fekete négyzetek is ki vannak emelve – árulta el Ádász István, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének, alelnöke.

A foglalkozás során az érdeklődők kipróbálhatták azt a pontírógépet is, amely segítségével a vakok számára olvasható jeleket lehetett papírra vetni. A Békés Vaklárma – együtt a vak és az ép az esélyegyenlőségért elnevezésű program célja, hogy minél többen átérezzék, megértsék a fogyatékossággal élő emberek sajátos élethelyzetét.

FEL