Békés megyében is megemelték az állami tisztviselők bérét

2016. augusztus 15. 12:59 | Mikóczy Erika

Békés megyében is életbe lépett az állami tisztviselőkre vonatkozó új illetményrendszer – mondta Gajda Róbert Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény hatálybalépésével a Békés Megyei Kormányhivatal járási hivatali dolgozói számára 728 főt érintően, 2016. július 1-jétől átlagosan 37,7 %-os béremelésre került sor – ismertette Gajda Róbert kormánymegbízott.

Az állami tisztviselőkről szóló jogszabály értelmében az állami tisztviselők illetménye nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, hanem az előmenetelhez kapcsolódóan sávosan állapítják meg.

A béremeléssel együtt a járási hivatalban dolgozók feladata, felelőssége is változott. Az állami tisztviselőknek 2017. július 1. után vagy már a belépéskor rendelkeznie kell a közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés nyújtotta végzettséggel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervez, vagy két éven belül kell megszereznie a képesítést.

A kormány fontos célkitűzései - mint amilyen a közigazgatás megreformálása, vagy az egyablakos ügyintézés kialakítása - mellett ezzel a döntéssel a közszolgálati életpálya modell is bevezetésre kerül.

 

FEL