Begyújtották a grillt: holnap nyit a csabai Burger King

2016. szeptember 5. 10:23 | Zsíros András

Hosszú hónapokon keresztül tárgyalt a Csaba Center vezetősége a nagyobb gyorsétterem-láncokkal a McDonald’s bezárását követően. Ennek eredményeként két új étteremmel bővül a bevásárlóközpont ételudvara: hamarosan nyit a KFC, a Burger King pedig már holnaptól várja a vendégeket.

Hrabovszki György, a Csaba Center ügyvezető igazgatója elmondta, több mint 100 négyzetméteres helyet alakítottak ki a legújabb étterem számára. A bevásárlóközpont több tíz millió forintot költött arra, hogy felújítsa az ételudvart. Burkolatokat, bútorokat cseréltek, de átfestették a teljes éttermi részt is. Ennek érdekében néhány napra be kellett zárni a többi vendéglátó egységet is.

A Burger King természetesen a saját arculatának megfelelően alakította ki az üzletet, és több mint 100 millió forintos fejlesztést hajtott végre. A Burger King éttermei belső és külső kialakítását világszerte egységes arculat alapján végzik: az 1970-es évek Amerikájának hangulatát igyekeznek megteremteni a szín- és képvilág felhasználásával. A Burger King mára több mint 11 000 éttermében 300 000 alkalmazott szolgál ki 15 millió vendéget nap mint nap.

Békéscsabán 25 új munkahelyet teremtett az étterem. A KFC megnyitása pedig néhány hét múlva várható.

FEL