Baleset és őrizetbe vétel - Rendőrségi hírek a megyében

2016. március 19. 09:57 | behir.hu

Közúti közlekedési baleset Sarkadon, szabálysértési őrizetbe vétel Orosházán és bűnügyi őrizetbe vétel Békéscsabán.

Békés megyében 2016. március 18-án egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkad belterületén 18 óra 25 perc körüli időben egy személyautó vezetője miután ráhajtott a jobboldali útpadkára, elvesztette uralmát a járműve felett és az egyik út melletti ház vasbeton kerítésének ütközött. A kocsiban a sofőrrel együtt négyen utaztak, a baleset következtében ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg. Az eset körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az Orosházi Rendőrkapitányság 2016. március 18-án őrizetbe vett egy nagymágocsi férfit, aki gyanú szerint Orosházán az egyik áruházból tisztálkodó szereket lopott. A rendőrség munkatársai a férfit lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé állíthatják.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2016. március 18-án bűnügyi őrizetbe vett egy nőt, aki a gyanú szerint korábban több alkalommal új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket adott el másoknak. A rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói a 44 éves K. Andreát új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését. 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL