Az Újszínházban mutatták be "A kőszívű ember fiait"

2016. október 16. 11:04 | behir.hu

A magyar irodalom egyik klasszikusával, Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből készült produkcióval indította nagyszínpadi bemutatói sorát az Újszínház. Az előadás premierjét pénteken tartották.

A darabot Seregi Zoltán rendezte. A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója igyekezett filmszerű élménnyé tenni az előadást. Ennek egyik momentumaként a főszereplő Baradlay Kázmér végrendelete Major Tamás hangján szólal meg, aki több, mint 50 évvel ezelőtt játszotta a filmben a konzervatív családfőt - olvasható az Újszínház közleményében.
"Major Tamás hangbejátszásával egyrészt szerettünk volna tisztelegni a színészóriás, valamint az egykori filmszereplők emléke előtt, emellett erősíteni szerettük volna azt a filmes hatást, amit a nagyszabású vívójelenetek és táncosokkal tarkított báli jelenet tesz teljessé" - idézi a közlemény Seregi Zoltán rendezőt.

A kőszívű ember fiait klasszikus módon, korhű jelmezekkel és a romantikus kort idéző díszletekkel viszik színre. "Nincsenek újragondolások, belemagyarázások, csupán Jókai 150 évvel ezelőtti örökérvényű üzenete, és hagyományos színészi játék" - olvasható a darab ismertetőjében.
Mint írják, a történet bemutatásával az Újszínház a fiatalokat is szeretné megszólítani, hiszen Jókai regénye kötelező olvasmány, és a színházi élmény segítségével a diákok közelebb kerülhetnek a könyvhöz is.

Az előadás során többször feltűnik a színen Tolcsvay Béla is, aki az általa megzenésített Jókai-verseket énekli.

Baradlayné szerepében a közönség Tordai Terit láthatja, fiait Almási Sándor, Szarvas Attila és Jánosi Dávid alakítja. Alfonsine alakját Gregor Bernadett idézi meg, a császárhű Rideghváry Bencét pedig Mihályi Győző játssza.

 

FEL