Az ország legjobb táncosai versengtek Békéscsabán

2015. december 5. 16:09 | Varga Diána

Immár 46. alkalommal szervezte meg B, A, S osztályos és Senior Országos Társastánc Bajnokságot a Magyar Táncsport Szakszövetség. Hazánk legrangosabb tàncversenyén mintegy 120 páros mutatta meg a Csabagyöngyében azt, mit tud.

Nem véletlen az, hogy ismét Békéscsaba ad otthont a megmérettetésnek, hiszen az ötlet is városunkhoz köthető, avatta be a részletekbe hírportálunkat Felczánné Nyíri Mária táncpedagógus.

– Büszkévé és boldoggá tesz, hogy ezt a táncversenyt édesapám, Nyíri Lajos indította el 1970-ben. Akkor a legmagasabb az A kategória volt, ezért ezt az osztályt a mai napig megtartottuk a versenyen, ám azóta több számnak is helyet adunk. Ilyen a B és az S kategória – tudtuk meg Felczánné Nyíri Máriától. Férje, a szintén táncpedagógus Felczán Béla már arra emlékeztetett: a megmérettetést az egykori ifjúsági házban rendezték meg, a mai Csabagyöngyében. Egészen 1988-ig itt zajlottak a versenyek, majd a Városi Sportcsarnokban biztosítottak helyet számára a nagy érdeklődés miatt.

– Magyarország összes versenytáncosa megmutathatja tudását ezen a versenyen, itt az ország legjobb párjai mérik össze tudásukat. Hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a párosoknál, az rendkívül összetett. Az első a muzikalitás, fontos, hogy a zene ritmusára táncolnak-e a versenyzők, majd jön az összhatás, a benyomás. De emellett számtalan szakmai szempontból figyelik a párok mozgását a pontozó bírók – avatott be a részletekbe Felczán Béla.

A Csabagyöngyében egyébként több mint 230 négyzetméteres táncparkett épült a verseny kedvéért az Agóra és Hangversenyteremben. Az ifjúsági, junior, felnőtt és senior korosztályokban 120 páros adta le nevezését standard és latin-amerikai táncokban – délelőtt a fiatalok, délután pedig a felnőttek mérték össze tudásukat.

FEL