Az MSZP szerint 58 milliárd kevés a fejlesztésre

2016. február 13. 15:00 | Zsíros András

Az MSZP szerint nem lesz alkalmas a két kiválasztott Békés megyei térség felzárkóztatására az ezt célzó operatív program. A rendelkezésre álló 58 milliárdos keretet szerintük az alapvető települési problémák megoldására kellene fordítani.

Az MSZP képviselői úgy látják, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program nem segíti Békés megye felzárkóztatását. Varga Zoltán elmondta, szerinte a többi kárára kapnak ebben kiemelt figyelmet a mezőkovácsházi és sarkadi járások. A párt Békés megyei elnöke úgy véli, a rendelkezésre álló 58 milliárdos keret emellett kevés e két elmaradottabb térség felzárkóztatására. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ez a megkülönböztetés csak a TOP-os pályázatokra igaz. A többi programban az összes önkormányzat versenytársa egymásnak – fogalmazott.

Varga Zoltán elmondta, meg kellene találni az ágazati programok között azokat, amelyek a megye felzárkóztatását, a versenyképesség növelését és a munkahelyteremtést szolgálják. Hozzátette, abban, hogy a 2020-ig tartó időszak összes forrását két éven belül kívánja lehívni a kormányzat, szerinte politikai szándék sejthető.

A képviselő a témában tartott megyei közgyűlésen javasolta, a bizalom visszanyerése érdekében vegyék vissza a területfejlesztési bizottságok tagjainak döntési jogkörét. A javaslatot a többség nem támogatta.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő: Nagy Ferenc alpolgármester, képviselő, 10. vk. – Hajrá Békéscsaba

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Nagy Ferenc alpolgármester beszámolóját olvashatják.
2024. április 13. 15:16
FEL