Az LMP közoktatási kerekasztal létrehozását szorgalmazza Békéscsabán

2016. február 1. 17:05 | Mikóczy Erika

Az oktatásban ma meglévő feszültségek csökkentése érdekében közoktatási kerekasztal létrehozását szorgalmazzuk Békéscsabán, melyben részt vesznek az önkormányzat képviselői, az érintett intézmények igazgatói és az intézményekben dolgozók képviselői is – hangzott el az LMP közgyűlés utáni tájékoztatóján, ahol Takács Péter több döntéssel kapcsolatban is kifejtette véleményét.

Mint mondta, a mai közoktatás helyzete válságosnak tűnik. A KLIK nem tud optimális feltételeket biztosítani az oktatási intézmények működéséhez.  Hozzátette: az LMP szerint továbbra is az lenne a legjobb megoldás, ha az önkormányzat volna az intézmények fenntartója.

– A kormánynak a migrációs kérdésben határozott álláspontja van, nem gondolom, hogy egy település véleménynyilvánítása ebben hatalmas szerepet játszana. Viszont ha már volt egy ilyen kezdeményezés, módosító javaslatokat fogalmaztam meg: nyilvánítsa ki a város azt is, hogy a politikai okokból üldözöttek továbbra is menedékjogot kapjanak, illetve kezdeményezzük a kormány felé, hogy a rendőrség állományát 3000, a katonaság állományát 5500 fővel emeljék – mondta Takács Péter.

Az LMP politikusa emlékeztetett arra, hogy korábban a költségvetés első olvasata részletes volt, tartalmazta az intézmények költségvetését, és kezelte a hiányt – a mostani azonban szerinte csak egy kibővített koncepció. A közgyűlésen elhangzott, hogy a polgármester tárgyal a képviselőkkel a költségvetésről, Takács Péter várja, hogy ő is elmondhassa javaslatait.

Az LMP képviselője megjegyezte: a gerlai lakosok pozitív hozzáállásának is köszönhető, hogy a kastély ügyében a döntést átették februárra. Addig megnézik, milyen lehetőség van arra, hogy közelebb kerüljenek a megoldáshoz. Örvendetesnek nevezte, hogy a fényesiek kérése meghallgatásra talált: a tervek szerint 2020-ig az infrastrukturális fejlesztésekre szánt összegekből 2 százalékot mindig Fényesre fordítanak, a Modern Városok Program 2 milliárdjából pedig mintegy 230 milliót kap Fényes az utakra.

Takács Péter végezetül beszélt arról, hogy tavaly 1441 ember vett részt Békéscsabán a közfoglalkoztatásban, akik tehát nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Leszögezte: ezek az emberek hasznos munkát végeznek, de keveset keresnek, jobban meg kellene becsülni őket.

További programok »

FEL