Az iskolaszövetkezet is leigazolja a szakmai gyakorlatot

2017. augusztus 9. 12:49 | Papp Ádám Sándor

Jó hír az egyetemistáknak, hogy iskolaszövetkezeten keresztül megszerzett munkával is elvégezhetik a kötelező szakmai gyakorlatot.

Tanévkezdés előtt sok egyetemista gondol arra, hogy összekötné a kellemest a hasznossal, vagyis ha már diákmunkát vállal, és olyan helyet sikerült találnia, ahol szakmai gyakorlatra tehet szert, akkor ezzel igazolná a felsőoktatási intézmény által megkövetelt szakmai gyakorlatot is - írja a Magyar Idők.

Az Oktatási Hivatal a lapnak azt válaszolta, hogy „a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény 7. § (6)–(8) bekezdései alapján iskolaszövetkezeten keresztül is teljesíthető a szakmai gyakorlat”. Ahhoz, hogy ez érvényes is legyen, szükséges, hogy „a gyakorlat a felsőoktatási képzésben megszerzett elméleti ismeretekre épüljön, és az iskolaszövetkezet megbízója (a szolgáltatás fogadója) megfeleljen a szakmai gyakorlóhellyel, a gyakorlati képzés pedig a szakmai gyakorlattal szemben támasztott jogszabályi követelményeknek”.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az iskolaszövetkezetnek fel kell vennie a kapcsolatot az Oktatási Hivatallal, a tényleges munkaadóval kötött megállapodást követően öt munkanapon belül. Az Oktatási Hivatal ellenőrizheti, hogy a hallgatótól elvárt szakmai gyakorlat követelményei adottak-e.

Ha igen, akkor a gyakorlati idő leteltét követően igazolást állíthat ki az iskolaszövetkezet, amelyhez a tényleges munkahely nyilatkozatát is szükséges csatolnia. Azért az iskolaszövetkezet állítja ki az igazolást, mert a hallgatók az iskolaszövetkezettel kötöttek szerződést. Az említett esetben az egyetemnek kötelessége befogadni az iskolaszövetkezet által kiállított igazolást a kötelező szakmai gyakorlat teljesítéséről.

További programok »

FEL