Az idei a vidékfejlesztés éve – egyre több a pályázat

2016. március 9. 09:12 | Fekete Kata

Pályázati szempontból ez az év a 2014-2020 közötti európai uniós ciklus legkiemelkedőbb éve lesz. A vidékfejlesztési program kiemelt célja a vidéki munkahelyek megőrzése és újak teremtése, továbbá a munkaigényes ágazatok támogatása.

Az idei esztendő a 2014-2020 közötti európai uniós ciklus legkiemelkedőbb éve lesz pályázati szempontból – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. - A tervek szerint, a 2014-ben indult ciklusban mintegy 1300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a hazai mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó területek fejlesztésére, az Európai Bizottság által tavaly nyáron elfogadott vidékfejlesztési program keretében. A rendelkezésre álló forrás 30 százalékát, közel 400 milliárd forintot már tavaly ki is írták. Az első kiírások agrár-környezetgazdálkodás (AKG) és az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása témában jelentek meg.

A program idei fejlesztési keretét már jóváhagyta a kormány is. Több mint 800 milliárdnyi vidékfejlesztési forrást hirdetnek meg 59 felhívás keretében, még ebben az esztendőben. A vidékfejlesztési nagyberuházási pályázatok meghirdetései részben már elkezdődtek, a további felhívások megjelenése a következő hetekben, hónapokban várható.

Február közepétől megnyíltak az élelmiszeripart célzó támogatások, ennek keretösszege 151 milliárd forint. Pályázható a kertészet korszerűsítése, üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásával, amelyre egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint, kollektív projekt esetén maximum egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

A program kiemelt célja a vidéki munkahelyek megőrzése és újak teremtése, továbbá a munkaigényes ágazatok, különösképpen az állattenyésztés, a kertészet és az élelmiszer-feldolgozás támogatása.

FEL