Az Együtt mentelmi jogáról való lemondásra szólította fel Simonka Györgyöt

2016. szeptember 20. 15:35 | Laczkó Viktória

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mondjon le és tegyen beismerővallomást – fogalmazott Bod Tamás. A politikus arra hivatkozott, hogy amint azt az index.hu megírta, értesüléseik szerint a politikusnál házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség, Simonka szerint ez „butaság”.

Sajtótájékoztatón fogalmazta meg pártja álláspontját Bod Tamás az Együtt gyulai választókerületének elnöke. Szerinte az ügyészségnek a legkörültekintőbben, a lehető legaprólékosabban kell eljárnia az összes politikai szál, politikai érintett, valamint az esetleges kormányzati szálak felderítésével.

- Ehhez két alapvető dolog szükséges és fontos, hogy megtörténjen: egyrészt, hogy a mentelmi jogtól meg kell valamilyen módon szabaduljon Simonka György. Akár úgy, hogy maga mond le a mentelmi jogáról, akár úgy, hogy mi most a sajtótájékoztatón felszólítottuk Polt Pétert, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok alapján ő kezdeményezze az országgyűlés elnökénél Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - közölte az Együtt gyulai választókerületi elnöke. 

Simonka György a következő közleményt jutatta el szerkesztőségünkhöz a témában:

"Nem tartottak házkutatást újkígyósi ingatlanomban, az ezzel ellentétes híresztelések valótlanságot állítanak.

Az ügy a szándékos politikai zavarkeltés kategóriájába tartozik. Nem meglepő, hogy a népszavazási kampány kellős közepén mindent bevetnek, hogy a munkánkat hátráltassák. De nem vehetjük le a szemünket a célról, a betelepítési kvóta elleni népszavazás nemzeti ügy, és a családjaink biztonságát veszélyeztető kérdés. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy október 2-án a lehető legtöbben nyilváníthassanak véleményt."

 

 

 

FEL