Az adózók mellett az államkassza is profitált a NAV szemléletváltásából

2018. január 8. 07:07 | behir.hu

Tavaly majdnem 5 százalékkal - 609 milliárd forinttal - több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz mint 2016-ban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Tállai András elmondta, a növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben összességében 860 milliárd forinttal csökkent a lakosság, a családok és a vállalkozások adóterhe.

Az államkassza bevételi oldala bizonyítja, hogy megérte a szemléletváltás – jelentette ki az államtitkár. 2017-ben-ben ugyanis az ügyfélcentrikus adóhivatalhoz 13 402 milliárd forint bevétel érkezett, 609 milliárd forinttal több, mint 2016-ban.

A bevételek növekedésének okai közül Tállai András az adózói morál javulását emelte még ki, hozzátéve, hogy a már nem éri meg eltitkolni a folyamatosan csökkenő adóterheket, így például az EU legalacsonyabb mértékű társasági adóját, illetve a második legalacsonyabb mértékű személyi jövedelemadóját.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a mellett, hogy a költségvetési bevételek 94 százalékáért felel, számos, nemzetközi szinten is példaértékű szolgáltatást nyújt – ismertette. A tavalyi év nagy újítása, az e-szja – amely 4 millió magánszemélyt szabadított meg a bevallás kitöltésének nyűgétől – nemcsak az adózásban hozott nagy áttörést, hanem a fejlesztésben is. 2017 legjobb infokommunikációs projektje az adóhivatal saját fejlesztésű programja, az e-szja lett.

Állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat, tavaly a NAV kapta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségétől – hangsúlyozta. Magyarországon az egyik legnagyobb ügyfélforgalmat az adóhivatal bonyolítja, tavaly mintegy 2,6 millió ügyfélnek személyesen, majd 820 ezernek pedig telefonon nyújtott segítséget.

A tavaly indult NAV-ablak programmal, vagyis a NAV kormányablakokba költözésével az adófizetők pénzt, időt és energiát spórolhatnak. Az adóhivatal 64 olyan településen is megjelenik, ahol a korábbiakban nem volt lehetőség a személyes ügyintézésre – ismertette az államtitkár.

Tállai András szerint az adómorál javulásához nagymértékben járult hozzá a végrehajtásban történt szemléletváltás. Az ügyfélcentrikusság, illetve az adósok segítése költségvetési szempontból is kifizetődő. Tavaly 50 milliárd forintot fizettek be az államkasszába a végrehajtást megelőző felszólítást követően, de önkéntesen az érintettek.

Egymillió forintos tartozásig ugyanis a NAV – annak ellenére, hogy a törvény szerint akár rögtön inkasszálhatná a bankszámlát – előzetesen figyelmeztet. Így lehetőséget ad a hivatal a tartozás rendezésére, akár fizetési könnyítési eljárásban úgy, hogy közben a végrehajtás hátrányos következményei alól is mentesít, például nem nő a tartozás összege a végrehajtási költségeivel, és az ügyfél a végrehajtáshoz kapcsolódó közzétételeket is elkerülheti, illetve a minősítése is változatlan marad.

Tavaly a támogató ellenőrzés 7800 tévesztő adózónak biztosította a szankciómentesség lehetőségét. A revizorok bizonyítottak az új szerepkörben is: mintegy félmillió magánszemély foglalkoztatotti jogviszonyának rendezésében segédkeztek.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL