Az a dolgunk, hogy olvassuk!

2016. augusztus 28. 05:40 | Horváth Szabolcs

„Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk” – Csatlakozva a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezéséhez néma olvasással emlékeztek szombat délután a Kossuth-díjas íróra egy órán át Békéscsabán, a Jókai Színház Művész Kávéházának teraszán.

A színház arra kérte a város lakosságát, hogy üljenek le szombaton a Művész Kávéház teraszán, és együtt olvassák némán a magukkal hozott Esterházy kötetüket a Békéscsabai Jókai Színház színművészeivel és a Körös Irodalmi Társaság tagjaival. Nemrég egy konferencián hangzott el az a mondat, hogy már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk. 

- Azt gondolom mint kultúra területén dolgozó ember, hogy nagy hatással voltak rám Esterházy írásai, művei, munkássága. Személyesen sajnos nem találkoztam vele, de a könyvespolc egy részét természetesen az ő alkotásai töltik ki otthon. Megfoghatatlan a besorolása és komoly fejtörést okozna, hogy az írók, költők között hová soroljam. Mindig a gondolati szabadság fogott meg vele kapcsolatban. Azok az asszociációk, képi magvalósítások, amelyek nyomon követhetőek az írásaiban. Érezhető annak a korszaknak a lenyomata is, amiben alkotott - fogalmazott kérdésünkre Tege Antal színművész a néma felolvasáson. 

-  Nekem többször volt szerencsém vele személyesen találkozni, beszélgetni. Legutóbb a hatvanadik születésnapján köszöntöttük a Békéscsabai Jókai Színházban. Parádés est volt, rendkívül nagy számú közönség előtt. Ezek a találkozások is abban erősítettek meg minden alkalommal, hogy ő nem csak kivételesen nagy író volt, hanem rendkívül izgalmas és barátságos személyiség. Az általam ismert kortárs magyar írók közül ő volt a legokosabb. Ezt talán még senki nem mondta el róla - mondta Elek Tibor a Körös Irodalmi Társaság elnöke, irodalomtörténész. 

FEL