Áprilisban díjazták az adventi alkotópályázat legjobbjait

2017. április 25. 06:02 | behir.hu

 

Mintegy hatvan gyermeket jutalmaztak oklevéllel és nyereményekkel a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány rajz- és szépírópályázatán. A legszebb alkotásokból kiállítás nyílt a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központban.

Alkoss, szerezz örömet és nyerj értékes ajándékokat! – ezzel a jelmondattal indították útjára a Dél-Békésben már jól ismert és elismert Adventi Rajz- és Szépírópályázatunkat 2016 novemberében - írja az alapítvány közleménye.

A felhívásra huszonöt iskolából mintegy kétezer alkotás érkezett. A kilenctagú zsűri elnöke, Süle Katalin, a Mezőkovácsházi Járási Hivatal hivatalvezető- helyettese szerint a pályázat egy kiváló lehetőség volt a térségben élő gyermekeknek. A pályázók alkotásainak nagy részét a karácsonyi időszakban dél-békési, egyedül élő idősekhez juttatták el.

A verseny eredményeit április 21-én hirdették ki a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Művelődési Központban. A díjak átadása előtt a 25 éves jubileumot ünneplő DUMA’Színház tehetségei adtak műsort. A pályázók közül tizenhat kategóriában több mint hatvanan vehettek át elismerő okleveleket és ajándékcsomagokat. Díjazták a legtöbb pályaművet beküldő intézményt is, mely az almáskamarási Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola lett.

A rajz- és szépírópályázat fővédnöke dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök és Simonka György volt. A térség országgyűlési képviselője Medgyesbodzás egykori iskolaigazgatója, a pályázat korábbi zsűrielnökének emlékére megalapította a Bugyi Geri Bácsi Különdíjat, amelyet idén hárman kaptak: Korponai Zsombor (Dr. Ilyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Magyarbánhegyesi Tagintézmény); Kiss Melinda (Schéner Mihály Általános Iskola, Medgyesegyháza); Szabó Petra (Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza).

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL