Amikor az égből is sör hullik

2016. május 25. 19:00 | Laczkó Viktória

Közép-Európa legelső sörfutása, Babetta gyorsulási verseny, csülökpörköltfőző verseny, Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, Himi-Humi Beach Tour 2016. Ezek várhatók a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, az egyik legjelentősebb békéscsabai nyári rendezvényen.

A 0. napon díjtalan belépés mellett egy LED falon tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar labdarúgó-válogatott debütálását az Európa Bajnokságon, ezt követően Pribojszki Mátyás és csapata ad koncertet. 

A zenei és a gasztronómia köré épülő programok mellett az első nap ismét az égből érkezik az első söröshordó, ejtőernyősök segítségével. A sörfesztiválon 100 fajta csapolt sörrel készülnek a szervezők. A Pécsi Sörfőzde mellett hazai kisüzemi házi sörfőzdék is megjelennek, de lesznek nemzetközi tételek is. A hagyományokhoz híven a sört 1 literes korsókból fogyaszthatják a látogatók. 

A fesztivál másik főszereplője a csülök.  Egy óriás bográcsban készít majd csülökpörköltet Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács, amit az első 500 látogató meg is kóstolhat. A Csülökpörköltfőző verseny iránt pedig akkora az érdeklődés, hogy a megmérettetésre már csak néhányan tudnak nevezni. 

A gasztronómia mellett kulturális műsorok is szerepet kapnak. Wellhello, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Tankcsabda, Irie Maffia, Hoologangs, Nagy Ferő és a Beatrice, Kis Grofó, Bódi Csabi, Szikora Robi és az R-Go és Ákos szerepel a fellépők között. A sorból kitűnik La Bouch, a német pop duó, akiknek a Be my lover című számát jó néhányan ismerhetik. Ők egy élő show-al érkeznek Békéscsabára, a sztárvendég a Culture Beat énekesnője, Tania Evans lesz. 

Az idei évben először csatlakozott a rendezvényhez a Himi-Humi Beach Tour 2016, amely a magyar strandröplabda és a strandsport élet nyári versenysorozata, amiben az amatőröknek és a hobbistáknak is lehetőséget biztosítanak nemcsak az egyes sportágak kipróbálására, hanem a versenyeken való szereplésre is. A strandsport szerelmeseit 3 pálya várja az idei évben a sörfesztiválon. A sport programokhoz szorosan kapcsolódik az első Közép-Európában megrendezett sörfutás is. A versenyzők jelmezben futhatják végig a 4 kilométeres távot, ami alatt 4 alkoholmentes sört kell elfogyasztaniuk.

Az ötnapos fesztiválon több helyszínen zajlanak egyszerre a programok. A fesztiváligazgató, Bora Imre kiemelte a Kárpát-medence Nemzeti Értékeit és Hungarikumai Kiállítást és Vásárt, ami péntektől vasárnapig lesz. Új helyszínen – elkülönítve teljes mértékben a fesztiváltól – a Szent István téren, a városközpontban több mint 70 kiállítóval, nagyon sok gyerekprogrammal, hagyományőrző játékokkal, termékbemutatókkal várja a látogatókat.

Újdonság a Babetta gyorsulási verseny is, amit a szombati napon, június 18-án tartanak. A nap további különlegességeket tartokat az érdeklődőknek, ugyanis egy Babetta is gazdára talál. 

A fesztiválturizmus az egyik kitörési lehetősége a Viharsaroknak. Gajda Róbert, Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerint. „Csülökparádé, Sörfesztivál, Csabai Kolbászfesztivál és erre kell további eseményeket, rendezvényeket felfűzni. Békés megye az értékeit, az élelmiszerrel kapcsolatos értékeit, a vendégszeretetével kapcsolatos értékeit, a hagyományait be tudja mutatni.

A fesztivál amellett, hogy a növeli a térség idegenforgalmi jelentőségét, nem nélkülözheti az agráriummal való szoros kapcsolatát sem – fogalmazott a NAK megyei elnöke. „Kiváló sertésétkeket és kiváló söröket azt hiszem, hogy nehezen lehet Békés megye kiváló agráriuma megkerülésével, nélkülözésével előállítani. Egymásra vagyunk utalva.” - fogalmazott dr. Kulcsár László.

A június 14-én kezdődő, öt napos rendezvénysorozaton a szervezők több tízezer emberre számítanak.

További részletek ITT

FEL