Amikor a nyulak ír szteppelnek, a bikák pedig a flamencót járják

2017. március 12. 12:38 | Balázs Anett

A Balassi Táncegyüttes és a Jókai színház legújabb, készülő koprodukciójában állati bundába bújtatott karakterek jelennek majd meg a színpadon, hogy egy fondorlatos és tanulságos történettel, na és persze rengeteg különleges tánccal kápráztassák el a közönséget.

Sunyesz a ravaszdi róka egy nyuszival lejt táncot, nem is akármilyet méghozzá az ír sztepptánc lépéseit mutatták be az Állat(i) mese című táncjátékot ismertető sajtótájékoztatón.

A darabban a szereplők egytől egyig állati figurák, kiknek össz- és táncjátéka alkotja a történetet. ifjabb Mlinár Pál fejében több mint egy éve fogalmazódott meg a sztori, hamarosan pedig a közönség is láthatja milyen történet kerekedett színpadra. A darab főszereplője Sunyesz a róka, aki rendszeresen rászedi az erdő lakóit.

– És éppen ezért ki is közösítik és elindul a saját maga útjára és egy szerencsétlen véletlen folytán összetűzésbe keveredik a bikákkal, akik az erdőben a helyi gengszter vagy maffia csapat és ők ráveszik egy nem éppen tisztességes alkura,  miszerint a nyulakat elő kell csalogatni. Sunyesz neki áll a feladatnak és véghez is viszi, de nem teljesen úgy, ahogy a bikák ezt elképzelik – árulta el Ifj. Mlinár Pál, rendező-koreográfus.

A Balassi Táncegyüttes nem először működik együtt a Jókai Színházzal, korábban az István a király és a Ládafia című produkciókat vitték közösen színre, melyek nagy sikert arattak a közönség körében.

Úgy gondolom egy koprodukció mindig többet ad, mint azok az önálló produkciók, amik a közös munka nélkül lennének, hiszen a kétféle elem, ami egy koprodukcióban összejön, jelen esetben a színház és a táncegyüttes. Ebből lesz a táncszínház. Tehát ez egy új, egy másik minőség, mint egy színházi vagy egy táncelőadás – fogalmazott Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

A táncosok mellett két színész is erősíti majd a darabot: Vadász Gábor mint kakas tűnik fel, Tege Antal pedig a varjú bíróság elnökét alakítja majd. A díszletet Lenkefi Zoltán a Napsugár Bábszínház igazgatója tervezte. A darab bemutatója március 21-én lesz.

További programok »

FEL