Áldozatvédelmi konferencia a Csabagyöngyében

Fizikai, lelki erőszak vagy bűncselekmény áldozatainak nyújtanak segítséget azok az emberek, akik a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezett Fő a biztonság, áldozatvédelmi és bűnmegelőzési konferencián vettek részt a napokban. 

A rendezvényre meghívták a kormányhivatal szociális területen dolgozó szakigazgatási szerveit, a védőnőket, a rendőrség munkatársait és olyan egyesületeket, illetve szervezeteket, amelyek az áldozatok segítésével foglalkoznak. Zsankó László a Békés Megyei Áldozatvédelmi és Bűnmegelőzési Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, már szervekkel és a rendőrséggel együttműködve igyekeznek a bajba jutottak nehézségein enyhíteni.

A Baptista Szeretetszolgálat az emberkereskedelem áldozatainak segít, a kimenekítéstől egészen az utógondozásig. Az előadó azt mondta, hogy jellemzően szexuális célú kizsákmányolás áldozataival, és az ő gyermekeikkel dolgoznak, de a bérkoldultatás és a munkacélú kizsákmányolás szintén gyakran előfordul az emberkereskedelmen belül.

– Mi évente úgy 60-70 áldozattal találkozunk, és mi csak egy szervezet vagyunk azok közül, akik az emberkereskedelem áldozataival foglalkoznak. Az emberkereskedelem rengeteg áldozata fél a retorziótól, másrészt pedig sokszor nem is tudja, hogy ő áldozat – nyilatkozta Toszeczky Renáta a Baptista Szeretetszolgálat Emberkereskedelem Elleni Program koordinátora.

A védőnői szolgálat a legfontosabbnak a megelőzést tartja. Fő feladatai közé tartozik a védőoltások megszervezése, a szűrővizsgálatok elvégzése és figyelem felhívása az egészséges életmódra.

– Mi is találkozunk olyan anomáliákkal, amelyek akár elhanyagolásra, bántalmazásra, szociális kiszolgáltatottsága, szexuális abúzusra utalnak, de szerencsére csak kisebb arányban. Most tíz olyan várandósról tudunk, aki nem vette igénybe a védőnői tanácsadást, és van például 33 fiatalkorú várandósunk is – nyilatkozta Kotroczóné Antal Teréz a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának megyei vezető védőnője.

Minden résztvevő szervezet szerint az egyik leglényegesebb a jelzőrendszer megléte és annak jó működése. 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,