Aktív bemelegítés a szilveszteri buli előtt

2015. december 31. 18:26 | behir.hu

A Békéscsabai Atlétikai Club 28. alkalommal rendezte meg hagyományos szilveszteri futógáláját. A hagyományoknak megfelelően fiatalok és idősebbek, amatőr és igazolt sportolók is rajthoz álltak, akik több távon bizonyíthattak az esztendő utolsó napján.

A napsütés ellenére fagypont alatti hőmérséklet várta a mintegy 800 fős mezőnyt a városi sportcsarnoknál. Az első pezsgős rajtot Szarvas Péter polgármester és Baji Balázs 110 gátas olimpikonunk, míg az 5 perccel későbbit Dr.Ferenczi Attila, a Békéscsabai Atlétikai Club elnöke, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka,  és Márton Anita Európa bajnok, olimpikon súlylökő vezényelte.

A szilveszteri gálára a szokásoknak megfelelően többen jelmezben érkeztek. Egy négyfős társaság a vikingeket idézte meg, volt olyan, aki kutyával futott és kutyának is öltözött, de a rendező klub rúdugrói mindennapos eszközeikkel, a dobóatléták pedig mindössze egy alsónadrágban indultak el.

A gálán ezúttal is két rajtot rendeztek. 10 órakor a háromfős családi csapatok és a 60 év felettiek, majd öt perccel később az igazolt versenyzők és a bátor amatőrök is nekivágtak a versenynek. A rendezvény, amellett, hogy a jókedvről és a felhőtlen szórakozásról szól, lehetőséget nyújt a mozgásra az óév utolsó óráiban. A szilveszteri futógálát immár 28. alkalommal rendezték meg Békéscsabán, hagyományosnak tekinthető, az esemény létjogosultságát pedig az indulók száma is alátámasztja. A futók pár perc alatt megtették a távot és vissza is érkeztek a sportcsarnok elé. A célban aztán mindenki jó hangulatban fújta ki magát. Azok is, akik kutyával futottak és azok is, akik alapvetően nem ebben a sportágban remekelnek.

- Már sok év óta futunk a kutyákkal, jól éreztük magunkat most is, némelyik kutya rángat, gyorsabb vagy lassabb az embernél, de ez benne van a pakliban – fogalmazott Duna Anikó, a Csabai Állatvédők egyik önkéntese, aki természetesen négylábú barátaival futott. Márton Anita, a csabai klub fedett pályás Európa-bajnok súlylökője is kellemesen elfáradt, elmondása szerint egy jó kis edzésnek megfelelő táv volt számára.

Az óév utolsó békéscsabai sporteseményén nem a minél jobb teljesítmények kerültek a középpontba, hanem az, hogy mindenki beérkezzen a célba és bemelegítsen a szilveszteri ünneplés előtt.

 

S akkor következzenek az eredmények:

Igazolt férfiak között:    4621 m-en

I. Gregor László             Kopp Békéscsabai Atlétikai Club

II.Tábor Miklós             Kopp Békéscsabai Atlétikai Club

III.Zsiros Márk              Kopp Békéscsabai Atlétikai Club

 

Igazolt Általános Iskolás fiúk között: 4621 m-en

I.Apáti Bence                    Békéscsaba

II.Papp Máté                     Gyula

III.Szabó Ádám                 Békéscsaba

Alsós Általános Iskolások között legjobbak:

Zahorán Milán Békéscsaba és Vaszkán Milán        Gyomaendrőd     

 

Igazolt nők között:   4621 m-en

I.Kácser Zita                      Kopp Békéscsabai Atlétikai Club

II.Pavuk Tira                     Kopp Békéscsabai Atlétikai Club

III.Biacsi Ilona                            Szegedi Esély SE

 

Igazolt Általános Iskolás leányok  között: 4621 m-en

I.Baka Szilvia                    Gyula

II.Zahorán Petra                 Békéscsaba

III.Csendes Anna               Békéscsaba

 

Alsós Általános Iskolások között legjobbak:

Ónodi Lili-Róza                 Békéscsaba

 

Amatőr férfiak között:  3421 m-en

I.Varga István                   Békéscsaba

II.Szilágyi Zsolt                 Gyula

III.Gurzó Mihály               Méhkerék

 

Különdíjas: 3421 m-en

50 év feletti leggyorsabb:               Such Alex

55 év feletti leggyorsabb                Szalai Attila

 

Amatőr nők között: 3421 m-en

I.Gyebnár Éva                  Békéscsaba

II.Ottlakán Orsolya           Gyula

III.Szpisják Katalin           Kétsoprony

 

Különdíjas:  3421 m-en

50 év feletti leggyorsabb:       Nagy Judit

Leggyorsabb kutyás célba érkező:    Gombkötőné Ilyés Ildikó

 

Családok között: 2500 m-en

I.Szegedi család                 Gyula        

II.Nagy család                   Gyomaendrőd              

III.Szigeti család                Békéscsaba

 

60 év feletti amatőr férfiak között:   2500 m-en

I.Adorján László                Békéscsaba

II.Kiss János                      Gyula

III.Varga István                 Lőkösháza

 

 

80 év feletti leggyorsabbak:          

Greksza Pál /1928-as születésű /

 Kazár Pál   /1934-es születésű /

 

Segítő kutyás célba érkező: 

Simon Csaba látássérült futó

 

60 év feletti amatőr nők között: 2500 m-en:

I.Vad Antalné    Békéscsaba

 

Különdíjas:

Simonné, Kopanyicza Ilona

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város különdíját kapták a sok ötletes jelmezes között:

Békéscsabai APÁCÁK

 

FEL