Aki szelfizik, tetvet is összeszedhet

2016. augusztus 30. 12:38 | Fekete Kata

Ahogy kezdődik  bölcsőde, óvoda és iskola, ismét fellángol a fejtetű problémája is. Eddig a legkisebbeknél terjedt leginkább a fertőzés, hiszen ők játszanak szorosan egymás mellett. A holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet (RIVM) viszont kétezer önkéntes bevonásával készített felmérésében az általános iskolások 28 százalékánál, a középiskolás diákok 19 százalékánál mutattak ki fejtetűfertőzést - írta a dutchnews.nl. 

- Azt hiszem, hogy az ok a középiskolások viselkedésében keresendő. Szelfikészítés közben a fiatalok összebújnak, a hajuk összeér, ami segíti a tetvek átvándorlását - mondta Desiree Beaujan, a RIVM szakértője.

Az intézet most azt tervezi, hogy változtat a fejtetűellenes kampányán, és kiterjeszti azt a tinédzser korosztályra is.

A holland királyné is vizsgál

Beaujan szerint a szülőknek tudniuk kell, hogy tetűveszély van a holland középiskolákban, mivel ezekbe az intézményekbe, szemben az általános iskolákkal, nem járnak be rendszeresen a szülők, hogy átvizsgálják a diákok fejét. Maga Máxima holland királyné is segédkezett már ilyen akcióban. A RIVM felmérése szerint a fejtetűfertőzések háromnegyedét lányoknál mutatták ki, aminek a hosszú haj lehet az oka. A megvizsgált szülők közül minden tizediknek találtak tetvet a hajában.

FEL