Agrárkár-enyhítés

2017. november 11. 12:12 | Mikóczy Erika

Kik az agrárkár-enyhítési rendszer tagjai? Milyen kötelezettséggel jár a tagság? Egyáltalán mit is jelent az agrárkár-enyhítési rendszer? – ezekről kérdeztük dr. Rákóczi Attilát, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatóját.

Az agrárkár-enyhítési rendszer egy olyan kockázatközösség, amely a mezőgazdasági termelést érintő káros környezeti hatások enyhítését célozza. Kötelezően tagja az a termelő, aki egységes kérelmet nyújt be a Magyar Államkincstárhoz és az egységes kérelemben feltüntetett, használt termőföldterület nagysága meghaladja a jogszabályban meghatározott mértéket. Kisebb területen gazdálkodó termelő önkéntesen is taggá válhat. A részvétel feltétele továbbá a kárenyhítési hozzájárulás megfizetése, amely alapján a termelő kárenyhítő juttatásra szerezhet jogosultságot. A befizetett termelői kárenyhítési hozzájárulást az állam legalább ugyanakkora összeggel egészíti ki.

A tárgyévi fizetési kötelezettség összegének megállapítására az egységes kérelemre vonatkozó „szankciós benyújtási időszak” utolsó napján, tehát az idei évben 2017. június 9. napján aktuális bejelentett területadatok alapján került sor. Ezt követően nincs lehetőség az összeg módosítására, még az egységes kérelem módosítása, vagy részleges visszavonása esetén sem. A hozzájárulás mértéke ültetvény esetén: 3000 Ft/ha, szántóföldi zöldség esetén: 3000 Ft/ha, egyéb szántóföldi kultúrák esetén: 1000 Ft/ha.

A hozzájárulás összegét szeptember 15-éig kellett maradéktalanul megfizetni. A befizetés elmaradása vagy a határidőn túli befizetés a kárenyhítő juttatás igénybevételére vonatkozó jogosultság elveszítését eredményezi. A kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági káresemények bejelentésére 15 nap áll a termelő rendelkezésére. A kárbejelentést a Kincstár által erre a célra rendelkezésre bocsátott elektronikus felületen lehet megtenni, csakúgy, mint a kárenyhítő juttatás iránti igényt. Ennek benyújtására tárgyév november 30-ig van lehetőség. A kérelmet szakmailag a területileg illetékes megyei kormányhivatal bírálja el.

Fontos, hogy a kárenyhítő juttatás teljes összegére azon termelő lesz jogosult, aki az üzemi szintű referencia hozamértéknek legalább felére és az adott növénykultúrára jellemző mezőgazdasági káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel rendelkezik. Ennek hiányában az uniós szabályok alapján az egyébként járó kárenyhítő juttatás felére jogosult a termelő.

A Kincstár a tárgyévet követő év március 31-éig határozatban értesíti a termelőt a kárenyhítő juttatás iránti igénye kielégítésének mértékéről és teljesíti a kifizetéseket.

– Az idei évtől fontos változás, hogy a 15%-os hozamérték-csökkenés elérése immár nem a teljes üzemi szintre értendő, csupán a károsodással érintett növénykultúrák esetében kell elérni a 15%-os küszöbértéket. Az igazoltan károsodott növénykultúrák 15%-ot meghaladó hozamérték-csökkenése esetén a termelő - az egyéb feltételek teljesítése mellett - jogosulttá válhat kárenyhítő juttatásra – tájékoztatta az olvasókat dr. Rákóczi Attila főigazgató.

További programok »

FEL